Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Kényszervállalkozásból indult a szili cukrászat

Az eredeti szakmája szerint ápolónő, de a rábacsanaki téesz adminisztrátoraként gyesre menő édesanya gondolt egy merészet, és mivel a faluban még nem működött fagylaltozó, nyitottak egyet. Már az elejétől kezdve nagyon jól ment a vállalkozás, de a család a továbblépésen gondolkodott. Mivel főszereplőnk mindig is szeretett sütni, férje biztatására kitanulta a cukrászmesterséget. Győri Ferencné a kétéves esti iskola elvégzése után megkapta a szakmunkás bizonyítványt, és annyira megtetszett neki a foglalkozás, hogy két év múlva letette a mestervizsgát is. Kezdetben Beledre szállították az édességet, de ahogy teltek-múltak az évek, híre ment a sütödének, és ma már harminc-negyven megrendelőjük is van. - Ugyanazokat a házi jellegű süteményeket készítjük, mint amiket otthon a háziasszonyok, csak nagyobb mennyiségben - mondta a riportalany, akinek a fia is elsajátította a mesterséget, sőt, már maga is állított össze recepteket. A pereckészítés nagyon időigényes, szinte egy teljes napot igénybe vesz, mert csak a tészta előkészítése több órás folyamat - közölte Győriné. A két vagy három emeletes menyasszonyi torta díszítése kreatív tevékenység, ráadásul sokszor kétféle ízben kéri a megrendelő. Száz-száznegyven főre is sütnek házi jellegű finomságokat. Előfordultak olyan különleges, egyedi esetek, amikor mell, söröskancsó vagy rendőrsapka formájú tortára fájt a foga a megrendelőnek. Győri Ferencné hol ezt, hol azt a sütit kívánja meg: francia krémest, dobos szeletet, de mivel valamennyit meg kell kóstolnia, kimondott kedvence nincs.
Győri Attila még javában általános iskolai tanulmányait folytatta, amikor a család belevágott a cukrászkodásba. Akkori fejével gondolkodva ennél sokkal fiúsabb hivatást képzelt el magának, de ahogy óhatatlanul is belecsöppent a szakmába, megkedvelte az édes mesterséget. Attila olyan jó alapokat kapott a soproni vendéglátó-ipari iskolában, hogy otthon könnyűszerrel rábízták a feladatokat, ezenkívül édesanyja az újításokat is elfogadja tőle. Néha azonnal, máskor viszont fénykép alapján áll neki a tortakészítésnek, attól függően, hogy mennyire bonyolult azt összeállítani. A fiatalember nem válogat a sütemények előkészítésében, mindegyikkel szívesen foglalkozik, de ha evésről van szó, akkor elsőként a Sacher-tortáért  és a somlói galuskáért nyúl. Hétfő a szárazsütemények napja, kedden a piskóta készül, utána pedig a megrendeléseknek tesznek eleget, a hét végén pedig egyeztetik a következő napok teendőit, és kezdődik minden előről. Győri Attila eltökélt, mert szeretné továbbvinni a családi vállalkozást, és úgy tervezi, hogy legalább évente előrukkol egy-egy új süteménnyel. Tavaly a kockára szeletelt csokiálom volt a specialitása, idén tavasszal pedig valamilyen könnyebb, gyümölcsös összetételű édességgel szeretne kedveskedni a megrendelőknek.
Beküldés dátuma: 2011. 01. 26.

Kapcsolódó hírek

  • Tárgyi emlékek, festmények a Beledi Pünkösdi Fesztivál idején

    Eleink tisztelték a természetet, ismerték annak rendjét, megfigyeléseikkel megjósolták a várható időt, vagy milyen lesz az adott év termése – ezekkel a szavakkal ajánlotta az érdeklődők figyelmébe Árvai Eszter a pünkösdi fesztivál alkalmából összeállított helytörténeti kiállítást.

További hírek

  • Tárgyi emlékek, festmények a Beledi Pünkösdi Fesztivál idején

    Eleink tisztelték a természetet, ismerték annak rendjét, megfigyeléseikkel megjósolták a várható időt, vagy milyen lesz az adott év termése – ezekkel a szavakkal ajánlotta az érdeklődők figyelmébe Árvai Eszter a pünkösdi fesztivál alkalmából összeállított helytörténeti kiállítást.

  • Megyei Széchenyi iskolák találkozója Csornán

    1995-ben Kajos László egykori iskolaigazgató, valamint Gecsei Edit nyugalmazott magyartanár kezdeményezésére tartották meg először a Széchenyi nevét felvett intézmények megyei találkozóját, melyet a közösségteremtés, a hagyományápolás, és a kulturális programok megrendezése céljából hozták létre.

  • Széchenyi iskolák évről évre visszatérő rendezvénye

    A Kapuvár Térségi Általános Iskola diákjai és pedagógusai is részt vettek a nagy múltra visszatekintő megyei Széchenyi iskolák találkozóján, melyre 2022-ben Csornán került sor.

  • Több év kihagyás után ismét megrendezték a Beledi Pünkösdi Fesztivált

    A beledi pünkösdi fesztivál intézménnyé nőtte ki magát, ezért az önkormányzatnak nemcsak feladata, hanem kötelezettsége is vigyázni rá, ezért a jövőben is meg fogják rendezni – fogalmazott Major Jenő.

  • Emlékezetes, élményekkel teli gyermeknap Kapuváron

    Színvonalas, látványos, sokféle játékelemet felvonultató gyermeknapot tartottak Kapuváron. A megszokott, közkedvelt programok mellett a szervezők minden évben szolgálnak valami újdonsággal a kicsiknek és a nagyoknak.