Hámori György szerint jó évet zártunk 2019-ben. Az önkormányzati választások miatt nehezebb volt megélni a kampányidőszakot, de szerencsésen túljutottunk rajta. A polgármester a 2020-as, illetve az azt követő esztendők feladatairól elmondta: átgondolt keretek közt tervezték meg a fontossági sorrendet.
2020 januárjának első munkanapján köszöntötte a kapuvári, illetve a rábaközi polgárokat Hámori György polgármester maga és az önkormányzat nevében.
Kapuvár vezetője miden alkalommal megemlíti a tájegységet, mert úgy gondolja, nem lehet élesen elválasztani egymástól a környező települések lakosságát, hiszen szimbiózist alkotnak a Rábaközben.
– Egymásra vagyunk utalva itt a nyugati végeken, ami így helyes, hiszen az együttműködésben van a mi rendkívüli nagy erőnk – fogalmazott a városvezető, majd megköszönte a 2019-es őszi helyhatósági választáson megjelent polgárok szavazatait. Nagyon örül annak, hogy a Fidesz-KDNP pártcsaládra a korábbiaknál is többen adták le voksaikat.
– Ez fontos visszajelzés a számunkra, vagyis folytatnunk kell a megkezdett munkát. Az eddigiek továbbvitelét ígérem az új esztendőre – mondta Hámori György, aki áttért az előttük álló feladatok ismertetésére.
– A kampányban is elmondtam: nincs szükség külön stratégiára, hiszen annyi megoldandó feladatot halmoztunk fel saját magunknak, hogy jó pár évre el vagyunk látva intéznivalóval. Egyedi kormánydöntés alapján Kapuvár 200 millió forintot fordíthat a Zrínyi utcai felújítás folytatására. Azért erre az utcára esett a választás, mert fontos szerepe van a városközpontot terhelő forgalom alóli mentesítésben. Különösen akkor lesz nagy jelentősége, amikor Kapuvártól délre elkészül a gyorsforgalmi út felhajtója – magyarázta a döntés hátterét a polgármester.
2020 legnagyobb kapuvári fejlesztése várhatóan a volt húsgyár területének rehabilitációja lesz. Bizakodásra adhat okot, hogy rendelkezésre áll az ehhez szükséges pályázati forrás, ezenkívül nagyon várják a sportcsarnok építését is.
– Csapatom nevében ígérem, hogy minden erőnkkel a város épüléséért, szépítéséért tevékenykedünk úgy, mint az elmúlt tizenhárom esztendőben. Az építő jellegű kritikákat továbbra is szívesen fogadjuk, hiszen a teljesíthető kéréseket eddig is beépítettük a terveinkbe. 2020 elején békés, boldog, alkotásokkal teli új esztendőt kívánok minden kapuvárinak. Kívánom, hogy kitűzött feladataikat az év során véghez tudják vinni. Kívánom, hogy úgy dolgozzunk közösen a városért, hogy látható jelei legyenek Kapuváron, hiszen valamennyiünk számára a lakókörnyezet a legfontosabb. Kívánom, hogy az év végi számadáskor mindenki nagy pipát tehessen a céljai mellé.
Beküldés dátuma: 2020. 01. 14.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.