A sok régi szép emlékét őrző
Imre Istvánné közel negyven évig tanította szülőfalujában a kisiskolásokat. A régi iskolaépület ma már nincs meg, mert

átalakították a ‘20-as években. Ebben az időben a “nemzet napszámosai”mindössze ketten voltak Bágyogszováton, s megosztották egymást közt a munkát. Miután bővült a gyermeklétszám, felvettek egy harmadik kollégát. A nyugdíjas pedagógus pontosan emlékszik 1955-re, mert ekkor került vissza a településre: 329 tanulóra nyolc tanító jutott, és minden gyermek elvégezte az általános iskolát.
A nyugdíjas tanító egészen a kiegyezés utáni korszakig “vitt vissza”bennünket, mikor azt puhatoltuk, hogy honnan ered a fesztivál elnevezése: a falu első, s egyben nőtlen nevelője mindig más háznál étkezett, és mivel kitudódott, hogy kedveli a toroskáposztát, hosszú ideig azzal kínálták, mígnem megunta a tanító úr az egyhangú ebédet. Fogta a főztöt, belemerte egy cserépedénybe, majd a következő mondókával kísérve eltemette a földbe: «“Aludjál, nyugodjál, szováti káposzta, nem vesz be többé a mesternek gyomra!». Mikor később megépült a tanítói lakás, megtalálták a cserepet a régi iskolaépületnél. A zöld köcsögöt aztán üvegszekrénybe tették, melyet sokáig megemlegetett a következő nemzedék. Tanulság: még a legjobb dolgokból is megárthat a sok, de a bágyogszovátiak talán könnyen kiheverték a falunapi programokat, így jövőre is lesz hozzá kedvük.
Beküldés dátuma: 2011. 08. 31.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Minél több élmény és csornai siker fűződjön a tekecsarnokhoz!
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
-
Zenés-táncos rendezvénnyel ért véget a nyár Csornán
A csornai Pántlika Táncegyüttes hetedik éve hív vendégeket, hogy velük közösen tánccal és zenével ünnepelje, búcsúztassa el a nyarat.
-
Elindult a 2025/2026-os tanév a kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban
Megkezdődött a 2025/2026-os nevelési-oktatási év Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, ahol szinte már megszokott, hogy folyamatosan emelkedik a beiratkozók száma.
-
A beledi óvodások nyáron a nap nagy részét a szabadban töltötték
A beledi óvodában a nyár folyamán nem változott jelentősen a gyermekek napirendje, és csak az étkezések és a pihenések idejére mentek be az épületbe, mert a nap nagy részét a szabadban töltötték.