Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Jövő szeptembertől teljesen felújított óvodába járhatnak a házhelyi gyerekek

Legutóbb nyolc nyertes pályázatról kapott értesítést a kapuvári önkormányzat, amivel nincs vége a felújítási dömpingnek, mert további projektekkel kapcsolatban várják a hivatalos megerősítést. A házhelyi óvoda új épületrészének alapozási munkálatai, valamint a régi objektum belső rendbe tétele már az ősszel megkezdődhet.

A Kapuvár életét meghatározó TOP-os pályázatok fontos fejezete zárult le néhány hete. A város polgármestere korábban is beszámolt arról, hogy tízen felüli azon projektek száma, melyek összértéke megközelíti az egymilliárd forintot.
Hámori György és a képviselő testület egybehangzó véleménye, hogy a 3-tól 6 éves korú gyermekek lehetőleg a szülői házhoz közel kapjanak óvodai ellátást, tehát szó sincs óvodai telephelyek bezárásáról, mint ahogy az sem igaz, hogy egyre kevesebb a gyermekek száma a városban. A kapuvári óvodákba idén ugyanannyi kicsit írattak be, mint a tavalyi esztendőben.
Hámori György és Gyopáros Alpár nemrég a kapuvári házhelyi óvodában tartott közös sajtótájékoztatót. A helyszín kiválasztásának azt adta az aktualitását, hogy – az európai uniós pályázatok lehetőségeit kihasználva – nemrég komplex óvodafelújításba kezdett a város. A tudatosan tervezett program keretében sorra újultak meg az intézmények: első körben a gartai és a lakótelepi óvoda került sorra, majd az Arany János úti épület bölcsődéje, valamint részleges óvodai korszerűsítése.
– Nagy tartozásunk volt a házhelyi óvoda rendbe tétele, melyhez segítséget kértem az országgyűlési képviselőtől. Hadd mondjam örömmel, a segítséget meg is kaptuk: közel 140 millió forintot költhetünk a házhelyi óvodára – mondta Hámori György, kameránknak megmutatva azt a jelenleg szabadon álló területet, ahol a jövő tavasszal induló munkálatok eredményeként új épület fog állni. Helyet kap benne egy sporteszközökkel felszerelt helyiség és szertár, az óvónők komfortérzetét növelő szociális blokk. A kibővített épületszárnyban fogják megtartani a logopédiai foglalkozásokat, az intézményvezető pedig a nomádnak nevezhető körülmények után modern irodába költözhet. A házhelyi óvoda régi épületét is korszerűsítik: tetőfelújítás és nyílászáró csere lett betervezve. A belső munkálatokat önerőből vagy újabb pályázati forrásból szeretnék megoldani.
– A mostani pályázati rendszerbe – Magyarország kormányának döntése következtében – nagyon komoly segítség érkezett az önkormányzatok számára. Nem pusztán arról van szó, hogy forrás áll a rendelkezésre, hanem amint aláírja az önkormányzat a támogatási szerződést, néhány héten belül a számlájára érkezik az összeg is, azaz nem kell előleget beletennie a fejlesztésekbe. Ráadásul ezek a hazai és uniós pályázatok száz százalékos támogatásúak, tehát az önkormányzatoknak egy forint önerőt sem kell befizetniük – fogalmazott Gyopáros Alpár.
Az országgyűlési képviselő örül annak, hogy a rábaközi és a sokoróaljai települések polgármestereinek többsége hasznos hozzászólásaival vett részt néhány évvel ezelőtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Stratégia kidolgozásában, segítve ezzel a megyei önkormányzat munkáját. Gyopáros Alpár szerint a kapuvári városvezetőnek vezérszerepe volt a teljes összhangban végzett munkában.
Kapuvár városi stratégiája kiválóan illeszkedik a megyei és országos elképzelésekhez, mely a gazdaság bővítésére épül. Az önkormányzatoknak nem feladata a direkt gazdaságfejlesztés, de beruházásaik révén hozzájárulhatnak a piaci szféra erősítéséhez. A CSOK-nak és a családi adókedvezménynek köszönhetően egyre nagyobb az igény a bölcsődei és óvoda ellátásra, amit Kapuvár 21. századi körülmények között tud biztosítani – hangsúlyozta Gyopáros Alpár, majd megfogalmazta nyilvános gratulációját a városvezetésnek, valamint hivatal dolgozóinak.

Beküldés dátuma: 2017. 08. 22.

Kapcsolódó hírek

  • Változások a kiskórházak életében

    Teljes ágykihasználás mellett működik a kapuvári Lumniczer Sándor Kórház és Rendelőintézet rehabilitációs részlege, ami kisebb várólistát eredményezett.

További hírek