Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Jobb megelőzni a bajt, mint utólag orvosolni

A betegségek megelőzése elsősorban az egyéneket érinti, de nemzetgazdasági szempontból sem elhanyagolható pozitív következménye. A megyei iparkamara is szeretne hozzájárulni a prevenció mind nagyobb körben való terjesztéséhez.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Fertő–Rábaköz Térsége második alkalommal tartott egészségnapot a Rábaközben. Az érdeklődők növekvő száma indokolta, hogy idén is Csornán tartották a programot. Az iparkamara azért csatlakozott a kezdeményezéshez, mert napjainkban egyre többen rájönnek – amit a külföldi fejlettebb államokban rég felismertek –, hogy milyen fontos a betegségek megelőzése. A „meccs” két térfélen zajlik: Egyik oldalon állnak az egészségügyi szakemberek, valamint a hozzájuk csatlakozó természetes ételeket és gyógymódokat kínálók köre, a pálya másik oldalán pedig az ingyenes szűréseket igénybe vevő, testi-lelki épségükre odafigyelő emberek – hangsúlyozta Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke a program lényegét.

Dr. Winiczai Zoltán, a csornai Margit Kórház vezetője megjegyezte: gyakorló orvosként és kórházigazgatóként nem lehet nagyobb öröme annál, ha társadalmi önszerveződéséből jön létre az egészségnap. Napjainkban felértékelődött az egészséges élet, mely ma már nemcsak jól hangzó jelszó, mert az emberek tesznek is érte. Örvendetes, hogy terjed a jövőtudatosan gondolkodás, tehát egyre többen felismerik, hogy az előttük álló évek-évtizedek milyensége rajtuk is múlik.
– Kórházunk továbbra is minden erejét megfeszíti annak érdekében, hogy a lakosság minél szélesebb körének nyújtson szakellátást, és nyilvánvalóan a betegségek megelőzésének is megfelelő szakambulanciákat tartunk fenn. Egyre kevesebb a vizsgálatra későn érkezők száma, ami miatt köszönet illeti a háziorvosokat és magukat a pácienseket. Köszönetet mondok a lakosságnak egyrészt azért, mert drukkolnak nekünk, hogy a kórház ne csak megmaradjon, hanem tovább fejlődjön, másrészt pedig sokkal kulturáltabb és magasabb szintű az orvosokkal való együttműködés foka Csornán és környékén, mint egyéb helyeken.

Beküldés dátuma: 2014. 10. 13.

Kapcsolódó hírek

További hírek