Akinek használt építõanyagra van szüksége, jelentkezzen a beledi önkormányzatnál, mert az iparterületen lévő ingatlanok bontását követően, ingyen elvihetik az egyéb célra még jól hasznosítható elemeket.
Már évekkel ezelőtt is foglalkozott a képviselő-tesület a temető urnafal előtti részének térburkolásával, hisz egyre több az urnás temetés a településen. A problémát az okozta, hogy a lejtős terület esős idő
ben szinte megközelíthetetlen. A Beled Jövőjéért Egyesület anyagilag is áldoz a városra saját bevételéből, így magukra vállalták a szürke és a színes térkő közti árkülönbözetet – számolt be a fejleményekről Tompáné Balogh Mária. A temető közepén található a Molnár-kripta, mely 1991-ig ravatalozóként működött. A közösségért sok áldozatot hozó család tagjai időközben elhunytak, csak unokatestvéri szinten találhatók leszármazottaik, akik évente leróják kegyeletüket halottaik sírjánál. A rokonság nem képes rendbe tetetni az épületegyüttest, s mivel a belediek közel ötven évig az ő tulajdonukat használták ravatalozónak, úgy döntött a képviselő-testület, hogy felújíttatják a kegyhelyet. Kijavíttatják és lefestetik a bádogtetőt, és új vakolatot kap az épület. A ravatalozó és környékének rekonstrukciójához meg kell teremteni a jogi feltételeket – tette hozzá a riportalany.
A művelődési központ nemrég működési támogatásra pályázott, s a pénzből felújítják a bejárat előtti részt is. A nyert összeg kisebb, mint amennyibe a beruházás kerül, ezért a polgármester támogatásával átcsoportosították a kulturális intézmény költségvetésében szereplő forrásokat, így több tételből , de előteremtették a hiányzó összeget.
További előrelépés a település életében, hogy olyan laptopot kapott a könyvtár, melyre csak fel kell tölteni az információkat, így sokkal könnyebb lesz a könyvtárközi kölcsönzés is.
Szinte majdnem minden testületi ülésen napirendre kerül az iparterületté nyilvánított volt Betonáru üzem, ami a polgármester szerint azt jelenti, hogy a terveikből lesz valami. Jól halad a feleslegessé vált épületek bontása, de a területen még van szétszedhető ingatlan. Egy beledi vállalkozó vételi szándékát jelezte három egybefüggő iparterületi blokkra. A képviselő-testület zárt ülésen döntött a több mint egyhektáros rész sorsáról, mely végül is 13 millió forintért kelt el. Amennyiben beindul a betonáruval foglalkozó kamionos vállalkozás, első körben tíz-tizenöt embernek adna munkát, de elképzelhető, hogy ennél több dolgozóra lesz szüksége. A cég tevékenységéből származó iparűzésiadó-bevétel sem mellékes Belednek.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.