édesanyjától, hogy milyen kellemes időtöltés a kézimunkázás. Az iparosként dolgozó családfő nem foglalkozott mezőgazdasággal, ezért gyermekei megtehették, hogy tanulással és játékkal töltsék szabadidejüket. Biró Aranka az akkori politikai viszonyok miatt nem tanulhatott a fővárosban,
pedig nagyon szeretett volna képzőművészeti technikumba járni. A nagygazdák, az iparosok és a magasabban kvalifikált szülők gyermekei neve mellett eleve ott volt az a bizonyos jel, ezért a fiatal lányt a gimnáziumba is csak az igazgató jóindulatának köszönhetően vették fel. Végül Aranka jó iskolába került, s a régi gimnazisták azóta sem szakították meg egymással a kapcsolatot: a sárvári diákok tavaly tartották az ötvenedik osztálytalálkozójukat. Téti ismerősünk ezt követően a szombathelyi közgazdasági technikumban folytatta tanulmányait, majd annak a kosárfonó szövetkezetnek az irodájába került, ahol édesapja dolgozott. 1962-ben a könyvelő első fizetése nagyon alacsony volt, mégis futotta belőle jó minőségű kabátra. Nővére mivel nem lehetett tanítónő, Németországba disszidált, két iskolás húgát pedig néha anyagilag is segítette. Olaj Pálné házasságkötése révén került Tétre, ahol nagypapája megüresedett házába költözött párjával. Kőműves férjével két gyermeket neveltek fel, s később öt unokájuk született.
bele a porcelánbabákba, melyek előállítása hasonlít a textilből készült kollekcióhoz.A babakészítő alaposan utánanézett a kor szokásainak és viseletének, mert csak a megfelelő ismeretek birtokában képes a hiteles alkotásra. A győri babaklubban hallott első témájához eleinte azért ragaszkodott, mert még kezdő volt, és annyira megragadta a honfoglaláskori öltözködés, hogy később is kitartott a magyaros viseletnél. Szerinte utóbbi annyira egyedi, hogy mindig különbözött az összeurópai megjelenéstől.
maga állítja elő. A technikai fogásokat magának kellett kikisérleteznie, ezért a paróka és a cipőkészítés tudományába is belekóstolt. A fej faragható hungarocellből készül, amit speciális masszával kell bevonni, a test és a végtagok pedig textillel vannak borítva. Szerinte ez a tevékenység leginkább a szobrászathoz hasonlítható. A babakészítőnek természetes volt, hogy unokáit is megformázza. Mivel a legtöbb szobrász élő modell alapján dolgozik, a család legfiatalabb tagjai is sorra kerültek, de van olyan babája, amely unokái kicsikori fényképei alapján készült.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.