Borsodiné Takács Mária örül a szennyvízcsatorna-hálózat korszerűsítésének, és bízik a korszerű rendszer kiépítésében, de szerinte csak akkor lesz időtálló, ha a kamionforgalom eltűnik a városból. – Itt közlekedni ma sajnos nem lehet! – fejtette ki véleményét a megkérdezett, aki szkeptikus a Csornát elkerülő úttal kapcsolatban. – Évek kellenek a

hhoz, hogy itt elkerülő út legyen – hangzott a felvételen.
– Már régen meg kellett volna csinálni! – csattant fel az 50-es évek elején már javában dolgozó Budai Jenő a szennyvízcsatorna-rendszer korszerűsítésére vonatkozó megkeresésünkre. A nyolcvanegyedik évébe lépett nyugdíjas úgy emlékszik, már abban az időben is beszámították a benzin árába az utak felújítása szánt összeget, de a közlekedési körülmények mégsem javultak érdemben. Ha a főút terhelése nem csökken, szerinte sem bírja sokáig az irdatlan forgalmat. A megoldás kulcsa úgy véli, sok esetben a pénz.
A Tárnokrétiből Csornára érkezett idős úr nagyon elnéző, mert szerinte a munkálatokkal akár karácsonyig is ráérünk. A felújítások miatt keletkezett közlekedési káoszra azt mondta: Megjárja, mert ezt bizony meg kell csinálni. A korábban kiépített dolgokat nem kell eldobni, mert meg kell akadályozni, hogy elöntse a várost a víz – summázta gondolatait.
Sándor Károlyné szerencsésnek tartja, hogy gyalogosan veszi a nyakába a várost, mert hétköznap különösen veszélyes a közlekedés. Az átépítés ideje alatt hamar feltorlódott a forgalom a Soproni úti temető és a gimnázium közötti körforgalomnál. A kamiont vezető sofőrök közül egynéhány udvarias, de bizony a legtöbb jármű előtt veszélyes átmenni a túloldalra. – Valamikor ezt is meg kellett csinálni – tette hozzá. A felújított szennyvízcsatorna-rendszer-től azt várja, hogy stabil legyen és megszűnjön a kellemetlen szag.
A kerékpárjáról leszálló helybeli szerint természetes, hogy az elavult közműveket előbb-utóbb ki kell cserélni, de a szennyvízcsatorna rendbe hozatala „postamunka” kellett volna hogy legyen, ezért két-három hónapnál hamarabb is befejezhették volna. Vörösházi István megjegyezte: szerencse, hogy ilyen körülmények között nem történt komolyabb közlekedési baleset. A közlekedők megnyugodhatnak: napjainkra helyreállt a rend.
Beküldés dátuma: 2013. 08. 21.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
-
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
-
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
-
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.