A Soproni Óvónőképző Intézetben végzett, több mint harminc éves munkaviszonnyal rendelkező
Mórocz Ildikó szinte felváltva dolgozott a közoktatásban és a közművelődésben. A beledi Mikrotérségi Általános Művelődési Központ projektmenedzseri feladatait 2006 óta látja el. A felnőttképzési centrumot uniós pályázati forrásból hozták létre azzal a céllal, hogy minél több dél-rábaközi térségben élő ember látogassa a különböző tanfolyamokat, ezzel is növelve munkaerő-piaci elhelyezkedési lehetőségeiket. Az első fordulóban a projektben közreműködő szakembereket kellett kiképezni, melynek keretében Mórocz Ildikó is megszerezte a felsőfokú oktatásszervezői képesítést, valamint elvégezte a speciális távoktatási tanfolyamot.

Olyan helyi igényfelmérés előzte meg a felnőttképző programok indítását, mely azt hozta eredményül, hogy ECDL-start oktatásra lenne szüksége az itt élőknek. A tizenkét modern számítógéppel felszerelt teremben sikeresen befejeződött a képzés. További feladatuk a hátrányos helyzetűek készség- és képességfejlesztése, valamint felnőttképzési szolgáltatások és egyéb képzési programok kifejlesztése volt. Ezen belül német és angol nyelvi órákat szerveztek. Összesen több mint kétszáz személy vett részt a különböző szintű és tartalmú rendezvényeken. Különös sikerként könyvelték el, amikor legalább huszan itt szerezték meg az első szakmájukat bizonyító oklevelet.
A pályaorientációs és -korrekciós szolgáltatás révén olyan hasznos tanácsokkal látják el az érdeklődőket, amelyekkel – az eddigi végzettségüket is figyelembe véve – konkrét javaslatot tesznek egy-egy adott képzésre az alapján, hogy éppen milyen szakma iránt merül fel igény a térségben. Hasonló cipőben járnak az érettségizett, de szakmát korábban nem tanult álláskeresők is. Az egymásra épülő, ún. moduláris képzési forma előnye, hogy a tutor, illetve a mentor mindvégig segíti a képzésben résztvevők haladását, ezenkívül nyomtatott és elektronikus formában is hozzáférnek a tananyaghoz. A motivációs és kommunikációs tréningeken, tanulás-módszertani tanácsadásokon arra készítik fel az ügyfeleket, hogy mire lesz szükségük, és miként viselkedjenek az állásinterjúkon.
Az egész életen át tartó tanulás ma már nemcsak divatos szlogen, mert aki egyszer belekóstolt az ismeretszerzés örömébe, és kellően motivált, az tényleg szívesebben részt vesz a képzéseken – jegyezte meg a szakember, aki a beledi intézmény szakmai képviselettel megbízott, hivatalos elismertetésén dolgozik jelenleg. Már csak a Felnőttképzési Akkreditáli Testület jóváhagyására várnak, s onnantól még magasabb színvonalú oktatásokat szervezhetnek.
Beküldés dátuma: 2011. 10. 19.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Minél több élmény és csornai siker fűződjön a tekecsarnokhoz!
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
-
Zenés-táncos rendezvénnyel ért véget a nyár Csornán
A csornai Pántlika Táncegyüttes hetedik éve hív vendégeket, hogy velük közösen tánccal és zenével ünnepelje, búcsúztassa el a nyarat.
-
Elindult a 2025/2026-os tanév a kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban
Megkezdődött a 2025/2026-os nevelési-oktatási év Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, ahol szinte már megszokott, hogy folyamatosan emelkedik a beiratkozók száma.
-
A beledi óvodások nyáron a nap nagy részét a szabadban töltötték
A beledi óvodában a nyár folyamán nem változott jelentősen a gyermekek napirendje, és csak az étkezések és a pihenések idejére mentek be az épületbe, mert a nap nagy részét a szabadban töltötték.