A településeken működő civil szervezetek jótékony kezdeményezésére kiváló példa az a XX. század közepi vészterhes korszak győrsövényházi áldozatainak emléket állító alkotás, amelyet nemrég adtak át a községben. A mementón azon személyek szerepelnek, akik életüket vesztették a II.világháborúban vagy a holokauszt során, illetve német lövedéktől haltak meg a szovjet csapatok bevonulásakor, továbbá a kitelepítést elszenvedett családok nevét

tüntették fel a három tonnás gránittömbön. Az ötlet konkrétan a németországi kitelepítettektől érkezett, akik jelezték a településen élő Horváth Izabellának, hogy hiánypótló lenne, ha emlékművet állítanának fel a helyi áldozatoknak.
Hancz Gábor, az Egyesület Győrsövényházért elnöke az előkészületekkel kapcsolatban elmondta: Négy évvel ezelőtt kezdték el a szervezést, s mivel pontos listát szerettek volna feltüntetni az emlékművön, a faluban élő idősebb emberek megkérdezésén túl komoly levéltári kutatásokat végzett az áldozatok kiderítésére. A több mint ezerötszáz betű kézi vésése és a mementó felállítása egymillió forintba került. Győrsövényház alpolgármestere köszöntőjében az egyéni családi tragédiákról beszélt, amelyek a közösség drámai fordulatai voltak, és gyökeresen megváltoztatták Győrsövényház képét. A világháború idején a faluban alig akadt olyan, aki ne gyászolt volna valakit. Gyerekek, öregek, asszonyok ültek megtörve azokon a lovas kocsikon, amelyek vitték őket az ismeretlen felé – utalt a szónok a zsidóüldözésekre. Az 1300 győrsövényházi fele vagy meghalt, vagy a kitelepítés áldozata lett.
Gyopáros Alpár szerint tanulnunk kell történelmi hibáinkból, nehogy újra előforduljanak az ártatlan embereket sújtó tévedések. – Nem más lesz a tanúja az eseményeknek, mint az a majdnem nyolcvan győrsövényházi polgár, legyen az katona, civil vagy zsidó, akik őrült eszme áldozataivá váltak, és azon hitünknek, hogy nem ismétlődhet meg a rengeteg borzalom – mondta az országgyűlési képviselő. Hozzátette: Nincs helye az “új” Európában az emberek vagy népcsoportok sérelmére irányuló eszméknek.
Hokstok Imre polgármester a település önkormányzata nevében elismerő oklevelet adományozott Filó György kapuvári kőfaragónak az emlékkő magas színvonalú elkészítéséért.
Beküldés dátuma: 2011. 11. 23.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.
-
A Csornai Napközi Otthonos Óvoda felkészült az épületkorszerűsítésre
Csorna óvodásai gördülékeny, zavartalan nyári időszakon vannak túl, mely a gyerekek életkori sajátosságaiknak, igényeinek megfelelő szabadidős programokkal telt el.
-
Látványos felújítások a Kapuvár Térségi Általános Iskola valamennyi telephelyén
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában 700 tanuló kezdte meg a 2025/2026-os tanévet. Idén ősszel is három első osztályt indítottak: egyet Gartán, kettőt pedig a Széchenyiben, és vidéken is szép számmal vannak elsős tanulók.