2019-ben „elvitte” a Covid a belediek év végi szilveszteri futását, tavaly decemberben viszont a korábbiaknál is jobban sikerült. Szinte már számítanak rá a helyiek, hiszen már hetedik alkalommal rendezték meg.
Beleden jó hangulatú szilveszteri futással búcsúztatták az óévet. A 2021. december 31-én 14 órakor kezdődő programon a település apraja nagyja részt vett. Kortól függetlenül, akinek bírta a lába, lelkesen futott. Volt olyan nyolcvan éven felüli nyugdíjas, aki életkorát meghazudtoló módon teljesítette a távot – mesélte Tömböly Ildikó. A helyi nyugdíjas egyesület vezetője szerint ha az önkormányzat összefog a civilekkel, abból megfelelő hozzáállással jó dolog tud kikerekedni. Ennek köszönhető, hogy gördülékenyen zajlott a több mint száz főt megmozgató szilveszteri futás. Időben megkezdték az előkészületeket, és minden apró részletre odafigyeltek. A rendezvény sikere nem a pénzen múlott.
Az emberek egy része tart a koronavírustól, ezért tele vannak kétségekkel, s nem kis félelemmel. A Beledi „Ezüstfenyő” Nyugdíjas Egyesület vezetője olyan programokat szervez, melyek kevésbé veszélyeztetik a nyugdíjasok egészségét. Egyelőre nem költözhetnek be a felújítás alatt álló művelődési központba, ezért az évzáró rendezvényt is átmeneti találkahelyükön, a Barthodeiszky-kastélyban tartották meg – tette hozzá Tömböly Ildikó. Főtámogatójuk hidegtállal kedveskedett a megjelenteknek, a többi finomságról, süteményekről és italokról pedig mindenki maga gondoskodott. A nehezebb helyzetű, idősebb, beteg tagtársaknak eljuttatták a becsomagolt ennivalót.
2022 elejétől viszont még jobban bezárkóznak és főleg a kültéri rendezvények jöhetnek szóba, mert a szabad levegőn jobban be lehet tartani a szociális távolságot.
Tömböly Ildikó az elején nehezen szokta meg, hogy tegeződő hangnemben beszéljen az idősekkel, de azóta a mindennapok részévé vált a közvetlenebb kommunikáció. Jól is jött neki ez a megváltozott szituáció, hiszen a kirándulások előtt mindig elhangzik a következő mondat: mondjátok meg hova menjünk, mit szervezzünk az idén?
Tavaly az Őrségre szavazott a többség, aztán mégis inkább Székesfehérvár mellett döntöttek. A „királyok városán” kívül felkeresték még Dinnyés és Kisbér települést, a Velencei tó környékét. Idegenvezető kísérte végig az utat, ami emelte a kirándulás színvonalát. Mivel nagybusszal utaztak, nemcsak belediek, hanem a környező településekről is részt vettek a kiránduláson.
2022. január közepén a Don-kanyarnál elesett magyar katonákra emlékeztek a nyugdíjasklub tagjai a várossal közösen. A városháza épülete elől indult a fáklyás felvonulás. A II. világháborús emlékműnél Nagyné Császár Mónika történelemtanár tartott ünnepi megemlékezést.
Óriási az igény a 14-16 csapat részvételével megrendezésre kerülő Beledi Nyugdíjas Olimpiára. Általában ötfős csapatok jelentkeznek a megyei szintű találkozóra, ami komoly szervezési feladatokat jelent Belednek, de szívesen vállalják az ezzel járó teendőket.
2021 nagyon sikeres volt abból a szempontból, hogy a nyugdíjasok nem egyszer, hanem négy alkalommal kirándultak. Részt vettek a Nemzeti Művelődési Intézet lakitelki akcióján, és csatlakoztak a győri csoporthoz, akik több mint húsz ülőhelyet biztosítottak számukra a különjáratos buszon.
A Beledi „Ezüstfenyő” Nyugdíjas Egyesület létszáma folyamatosan emelkedik. Televíziós riportunk készítésének időpontjában ötvenhatan vettek részt a klub munkájában. Tömböly Ildikó szerint nagyon aktívak a tagok, különösebb noszogatás nélkül is kaphatók mindenre és ott segítenek, ahol csak lehet.
A dalárdának többet kellene gyakorolnia, de a rutinnak köszönhetően így is mindig sikeresek. Az egyik nyugdíjas hölgyről nemrég kiderült, hogy nagyon jó mesemondó, ezért a fellépéseken a későbbiekben is számíthatnak szórakoztató előadásaira.
Az év további programjairól csak érintőlegesen beszéltek, hiszen nagyban függ attól, hogy hány pályázatuk lesz sikeres és mennyi támogatást szereznek.
– Annyi titkot még elárulok, hogy az idei évben 25 éves jubileumunkat fogjuk ünnepelni, ami nem lesz kis dolog – tette hozzá az egyesület vezetője.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.