Kovács Tiborné, a Csornai Muzeális Kiállítóhely népművelője oly módon állítja össze a feladatokat, hogy a gyerekeknek elméleti és gyakorlati példákat is meg kell oldaniuk - tudtuk meg Kovács Tamásné pedagógustól. Gyakran szerepel a feladványok között rábaközi népdalok, mesék, mondák, történetek előadása is; idén ez a párválasztással összefüggésben merült fel. Ha nem elevenítenék fel a régi korok tárgyait és szokásait, akkor azok nagy valószínűséggel feledésbe merülnének - jegyezte meg a szervező, majd hozzátette: a vetélkedőt annak idején az iskola vezetésének pártfogása mellett Horváth Győző kezdeményezésére indították el, melyben segítségükre volt Csányi Ferencné tanárnő. Részben a kemény felkészülésnek köszönhető, hogy a tizenöt alkalomból legalább tízszer első helyezett lett a farádi iskola, mely általában több csapattal indul a megmérettetésen, és gyerekeik mindig ott vannak a megyei versenyek élvonalában.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.