Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Hogy alakul a fiatal pályája, az még a jövő zenéje

A kapuvári születésű Kiss Szabó Viktória praktikus okok miatt járt a Pátzay Pál Általános Iskolába, mert így könnyen elérte a zeneiskolát. Hat esztendőn át Bella Gáborné egyengette a fiatal útját. A helyi gimnáziummal párhuzamosan az eisenstadti Joseph Haydn Konzervatóriumban tanulta a zenei tárgyakat. A kapuvári lány ütőtanára révén került Ausztriába, ahol oktatójával kölcsönösen gyakorolták a nyelvet: egyikük a magyart, másikuk pedig a németet, de természetesen a zongorán volt a fő hangsúly. Az oda-vissza ingázás és az órai ütközések miatt Viktória magántanulóként fejezte be a középiskola harmadik-negyedik évfolyamát. A magyar diák Burgenlandban szerezte meg alapdiplomáját, ami után elvégezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet. A magyar főváros úgy jött a képbe, hogy amikor meghallgatást kért a soproni mesterkurzusokat tartó Bogányi Gergely zongoraművésztől,  ő rögtön a legrangosabb hazai intézménybe irányította. A ígéretes tehetség Szokolay Balázzsal készült a felvételire, és 2007-ben bejutott a zeneművészeti egyetemre. A neves professzorok részvételével tartott rendszeres vizsgákat mára megszokta, mert az eisentadtinál sokkal szigorúbbak a magyarországi feltételek. A művészjelölt kedvence Bach és Brahms, de a megmérettetéseken minden stílust be kellett mutatnia a barokk klasszikusoktól kezdve a 20.századi zenéig, beleértve a kortárs darabokat is.
Viki nem olyan módon éli egyetemi éveit, mint amilyen kép kialakult a legtöbb fiatalról. A klasszikus hangszeren tanulók inkább kihagyják a nagyobb bulikat, és főleg a rokon lelkekkel tartják a kapcsolatot, de már a nép- és dzsesszzenészek is szabadabban fogják fel a dolgokat.
A diplomakoncertjéhez közeledő Kiss Szabó Viktória tervei közt szerepel, hogy a Dvořák műveit tanuló, hegedűből, csellóból és zongorából álló trió tagjaként mutatkozzon be az itthoni zenekedvelők előtt. A művészjelölt nem aprózza el az éveket, hiszen párhuzamosan két mesterszakot végez: bachelor (régen a főiskolai szintnek felelt meg)képzését tanári, valamint művész  végzettséggel egészíti ki. Ami a magánéletét illeti –  mert Vikinek azért erre is jut ideje –, a végzős egyetemista elmondta: a kapuvári Kiss Zsolt orgonaművésszel való megismerkedését szintén a zenének köszönheti. A férj a pannonhalmi bencés gimnáziumban, valamint a szombathelyi konzervatóriumban tanít. A családalapítás egyelőre várat magára, hiszen sok a tisztázatlan kérdés, de a kapuvári letelepedés sincs teljesen kizárva. A helyi közönség remélhetőleg ettől függetlenül is részesülhet a pár közös orgona- és zongorakoncertjében. Ők készen állnak az örömteli feladatra.
Beküldés dátuma: 2012. 02. 08.

Kapcsolódó hírek

  • Beled napja a kerékpáros pihenőhelyen

    Folyamatosan szépülő, ápolt, gondozott környezet, jól szervezett programok, jó hangulat és társaság teszi emlékezetessé a Beled Napjának helyet adó kerékpáros pihenőt, ami a helyiek szerint lassan szabadidőparkká növi ki magát.

További hírek

  • Beled napja a kerékpáros pihenőhelyen

    Folyamatosan szépülő, ápolt, gondozott környezet, jól szervezett programok, jó hangulat és társaság teszi emlékezetessé a Beled Napjának helyet adó kerékpáros pihenőt, ami a helyiek szerint lassan szabadidőparkká növi ki magát.

  • Gondűző falunap Győrsövényházon

    A 27. alkalommal megrendezett győrsövényházi falunapon ottjártunkkor épp egy sramlizenekar muzsikált a háttérben, ezért kicsit jobban oda kellett figyelni a polgármester szavaira.

  • Első helyen végeztek a kapuvári dalosok

    A 2009 óta működő kapuvári Hajnalcsillag Dalkör fellépéseivel sikert sikerre halmoz, legutóbb az országos „Ki mit tud?” vetélkedőn értek el kiváló eredményt.

  • Elsősök az iskolapadban

    A pedagógusoknak néhány hét áll a rendelkezésre ahhoz, hogy megfigyeljék az újonnan beiratkozott nebulók beszédkészségét, szókincsét.

  • Megkezdte szolgálatát az új beledi lelkész

    A beledi evangélikus gyülekezet augusztus 15-én értesült arról, hogy elfogadták a másfél évvel ezelőtt beadott pályázatukat.