Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!

Hasznos hétköznapi praktikák a rábakecöli kincsesházban

Horváth Gyuláné arról beszélt, hogy ilyenkor az egész ház megtekinthető az érdeklődők számára, akik megcsodálhatják az év során elkészített munkákat: a csuhéból készült és foltvarrott tárgyakat, a szőtteseket, a fonott díszeket stb. A kincsesházban tevékenykedő ügyes kezű lányok, asszonyok arra vállalkoznak, hogy megmutassák a pénzközpontú világnak: a semmiből is lehet értéket teremteni. Hogyan lehet a csapathoz csatlakozni? – Eljön közénk, és vidáman dolgozik velünk – mondta a kuratóriumi tag, aki ott jártunkkor épp az egyik szövéstechnikát gyakorolta. Az alapítvány ezenkívül rengeteg kézműves foglalkozást szervez a gyerekeknek. A „civilben” óvónő szerint a játék életünk fontos része, s hogy ne feledjük, a szülőket is meg kell erre újra tanítani.
A pajtaműhely munkájában kezdetektől fogva részt vevő Varga Ibolya a foltvarrás nagymestere, s tudományát jó tizenkét éve sajátította el. Mire jók a foltok? Olyan dísz- és használati tárgyak készülnek belőle, amelyek feldobják a lakásokat, így minden otthonbelső egyedi lesz.
Vass Lászlóné, a kincsesház vezetőjének édesanyja csuhébaba összeállításával volt elfoglalva, majd virágkompozíciót hozott létre a természetes anyagból. Azért sem idegen tőle ez a tevékenység, mert az ő édesanyja annak idején lábtörlőket és kosarakat készített. A rábakecöli hölgy nehezen tudja megérteni a fiatalokat, mert szerinte nekik sem volt több idejük, mégis szorgoskodtak a ház szebbé tételén, manapság pedig mindenki a kész holmikat vásárolja, az helyett, hogy maga is nekiállna egy-egy  tetszetős darab előállításának. Ő maga sokkal jobban örül annak, amiben benne van a keze munkája.
Beküldés dátuma: 2012. 10. 03.

Kapcsolódó hírek

További hírek