Hany Istók története az 1740-es évek végére vezeti vissza a múlt iránt érdeklődő olvasókat. A szegény sorban tengődő, halászattal foglalkozó család gyermekét nem fogadta el környezete, ezért kirekesztés és küzdelmes élet lett a sorsa. A szüleit elvesztő, árván maradt fiú egyetlen otthona a mocsaras, ingoványos nádas lett, ahol véletlenül bukkantak rá a kapuvári halászok. A szerző mielőtt nekilátott a munkának, többféle forrásmunkát tanulmányozott. A tizenhat oldalas képeskönyvben olvasható mese tanulsága a mai kor számára, hogy az átlagostól eltérő körülmények között született fiatal be tud-e beilleszkedni a társadalomba. A győri grafikus által gazdagon illusztrált kiadvány másik üzenete a környezet és a természet szeretete. – Nem modern mesekönyv megjelenítésére törekedtünk, hanem amelyre ma nagyon “éhes” a gyermekirodalom, egy klasszikus, igényes és egyedi olvasmányra. Úgy érzem, ez sikerült – mondta Vargáné Tóth Márta.
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.
Kapuvár a hazai focimeccsek domináns szereplője szeretne lenni
A Kapuvári Sportegyesület elnöke szerint a játékosok és a szakmai stáb is elvégezte a rá háruló feladatokat, így megfelelően felkészültek az előttük álló Megyei I.
A beledi karatésok erős utánpótlás és szenior csapattal készülnek a versenyekre
A Beledi Karate és Szabadidő SE-nél a rendszeres felkészülés mellett egyre többen érnek el különböző danfokozatokat, illetve egyre többen neveznek be a versenyekre.