Mivel az időjárás idén ősszel hamar megmutatta zord arcát, a kapuvári hőszolgáltató nem tudta megvárni a fűtési szezon hivatalos, október 15-i dátumát: a lakosság kérésére néhány nappal korábban elindították a rendszert, mellyel 260 lakást és 28-30 közületet szolgálnak ki. Utóbbiba a nagyfogyasztótól kezdve a kisebb üzletekig többféle helyiség is beletartozik. A biomasszát is felhasználó hőszolgáltató nincs kiszolgáltatva egyetlen energiának, a gáznak, a tüzelhető szervesanyag ráadásul versenyképes a légnemű energiahordozó árával. A kft. ügyvezetője leszögezte: a gáz árának függvényében változik a többi anyag, így a faapríték beszerzése is. – Takarékoskodni úgy lehet, hogy az energiát az adott helyen és adott időben és a lehető leggazdaságosabban kell felhasználni – tette hozzá a szakember, aki úgy gondolja, hogy a lakossági gyűléseken is elmagyarázták az embereknek a differenciált fizetési mód előnyét.
A város négy körzetében ugyanennyi, egymástól független kazánház működik. A Kapuvári Hőszolgáltató Kft. 100 millió forintot nyert az egyik KHEOP-pályázaton, de a tényleges beruházás gazdasági és adminisztrációs okok miatt késik. Pászli Tibor elmondta, hogy legkésőbb 2012 februárjában kezdik el a munkát és a következő fűtési szezonra száz százalékos állapotban adják át a rendszert a fogyasztóknak. Előreszigetelt, korszerű csőhálózatra cserélnék ki a jelenlegi vezetékeket, de a projekt nem tartalmazza a hőtermelő egységek korszerűsítését. A kapuvári távhő további hibája, hogy nincs a primer- és a szekunderkör szétválasztva, magyarán; ha a negyedik emeleten kilyukad egy radiátor, az nagyban befolyásolja a kazán működését, ezért épülettömbönként fogják szabályozni a fűtést, továbbá tervezik a lakásonkénti fogyasztásmérést. Pászli Tibor szerint a lakosság is belátja, hogy jelenlegi állapotában nem maradhat a rendszer, ezért várják a mielőbbi átállást, melyhez minden előkészület megtörtént.
Beküldés dátuma: 2011. 10. 26.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
-
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.