legfontosabb napirendi pontja a helyhatóság idei költségvetésének első félévi teljesítéséről szóló beszámolója volt. A polgármester a pénzügyi helyzettel kapcsolatban kijelentette: folyószámlahitelt nem kellett igénybe venniük egyetlen percre sem. – Igaz, hogy a tervezett hiányt kicsit nehezebben tudjuk lefaragni, mint az elmúlt években, de nagyon bízom benne, hogy képviselő-társaimmal karöltve ezt is meg tudjuk oldani év végéig. Utóbbi azért is fontos, mert – a jövőre hatályba lépő önkormányzati törvény szerint – a következő esztendőt működési deficit nélkül kell megkezdeni – hangzott a nyilatkozatban. Sajnos, az európai uniós pályázatok nem abban az ütemben haladnak, mint ahogy a kapuvári önkormányzat költségvetésében betervezve, viszont nekik a beruházásoknak a teljes összegével kell számolniuk az adott évben, emiatt csúszás fordulhat elő a pénzügyi teljesítésben és a kivitelezésben. Mindettől függetlenül rendületlenül halad a városközpont rehabilitációs projektje, és hosszú közbeszerzési eljárás után kiválasztották a kerékpáros út kivitelezőjét is.
sem jelentek meg a bizottsági és testületi ülésen, hogy rájuk is vonatkozik a beszámolási kötelezettség, amit az önkormányzattal kötött szerződés szabályoz. A lakossági panaszokat is figyelembe véve, a képviselők Csákány Annamáriát bízták meg a rendelési idők betartásának ellenőrzésével.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.