Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!

Folyamatosan érkeznek a gyerekek a csornai bölcsődébe

A szakemberek szerint a bölcsődei beszoktatásra szánt két hét nagyon szűken vett időszak, hiszen a gyermek azt megelőzően kizárólag a családjával tartotta a kapcsolatot és nem találkozott számára idegen emberekkel. A tapasztalatok szerint sokszor két-három hónap is eltelik, mire a kicsi közösségé lénnyé válik. Szür Bernadett szerint a pandémia sajnos tovább nehezíti ezt a folyamatot.

Az elmúlt esztendő némileg megnehezítette a csornai bölcsőde működését annak ellenére, hogy náluk nem rendeltek el rendkívüli szünetet, ezért normál nyitvatartási rend szerint fogadták a gyerekeket. Szür Bernadett a Rábaközi Televíziónak adott interjújában elmondta: A szülők – a járványügyi szabályok betartása mellett – csak a beszoktatás idejére léphetnek be az épületbe, minden további más esetben már az bejárati ajtónál el kell válniuk gyermekeiktől. Télen még körülményesebb a kicsik fogadása, mert a bölcsődei dolgozók kísérik be őket a csoportszobákba. Délutánonként viszont fordított a sorrend: akkor az overalltól kezdve a sálig mindent ráadtak a szülőkkel haza induló gyerekekre.
A beszoktatás továbbra is a módszertani ajánlások alapján történik, ezért az édesanyákat beengedik a csoportszobákba, természetesen kötelező a maszkhasználat és a cipőcsere. A kéthetes időintervallumot úgy osztják be, hogy az első napokban rövidebb ideig tartózkodik a szülő és a gyermek a bölcsődben.
– A kolléganők a gyermek alkalmazkodóképességéhez mérten ütemezik a beszoktatást, lehetőleg úgy, hogy az elválás ne okozzon nagy törést a kicsikben. Ez eleinte néhány órát jelent, majd folyamatosan növelik az időtartamot – fogalmazott a bölcsődevezető, hozzátéve: Amikor elérkezettnek látják az időt, megkérik a szülőt, hogy kijjebb várakozzon, úgy hogy a gyermek ne láthassa őt. Amennyiben úgy tapasztalják, hogy nehezebben viseli a kisgyermek az édesanya hiányát, ismét visszahívják a csoportba. Több hónapnak kell eltelnie ahhoz, hogy a gyermek oldott hangulatban, jókedvvel érkezzen az intézménybe.
A bölcsődés korosztályra még nem jellemző annyira, hogy keressék egymás társaságát, inkább csak a többiek mellett játszanak, de ahogy nőnek, egyre inkább igénylik a kortársak jelenlétét – mondta a szakember. Ezt követően, kb. három éves kortól alakulnak ki fokozatosan a különböző szerepjátékok, amikor a lányok inkább főzőcskéznek, babáznak a fiúk pedig autóznak. A gyerekek egyéni fejlődésén múlik, hogy mikor alakul ki náluk az önazonosság-tudat, és mikortól ismerik fel név szerint a társaikat és a gondozókat.

A családias hangulatú csornai bölcsődében több minden megváltozott a koronavírus-járvány ideje alatt. Szür Bernadett példaként említette, hogy a szülőkkel való kommunikációra is kevesebb a lehetőség a szigorú szabályok miatt. A csökkent párbeszéd észrevehetően nyomot hagy az emberekben, mind a szülőkben, mind a gondozónőkben, mert ennél jóval többet szoktak beszélgetni a bölcsődei életről és a gyerekekről. Megszűnt a családok és az intézmény közötti szorosabb kontaktus, mert nem tarthatják meg a közös rendezvényeket és a délutáni programokat.

Már kora gyermekkorban is nagyon fontos, hogy a kicsik napirend szerint éljék az életüket. A bölcsődések az intézménybe érkezést követően nyolckor reggeliznek. A gyerekek a megszokott helyükön fogyasztják el a gondozók által felszolgált ennivalót. A délelőtt főleg játékkal telik, és a bölcsődések kedvük szerint dönthetnek arról, hogy részt vesznek-e a közös foglalkozásokon. A csoportszobákban énekelnek, mondókáznak és különböző alkotótevékenységek közül választhatnak. Kedvenc elfoglaltságuk a gyurmázás, a festés és a színezés, valamint a zenére történő testmozgás. A testi fejlődés érdekében igénybe veszik az egyszerűbb tornaeszközöket is. Tavasztól még könnyebb a gyerekek mozgatása, hiszen többet tartózkodnak a szabadban, és előszeretettel használják az udvari játékokat. Az ebédre fél tizenkettőkor kerül sor, amit a csendespihenő követ minden nap.

A csornai bölcsőde szolgáltatásait jelenleg hatvan kisgyermek veszi igénybe és az elkövetkezendő hetekben is várható újabb csemeték érkezése. Szür Bernadett a bölcsődei beiratkozás pontos időpontját még nem egyeztette le az intézmény fenntartójával, és egyébként is náluk szinte egész éven át várják a gyerekeket, mert nem annyira konkrét dátumhoz kötött a felvétel. Év közben, tavaly ősszel és idén tavasszal is sokan érkeztek a bölcsődébe, mert a szülőknek úgy alakult a munkalehetősége, hogy kérvényezték a gyermekük bölcsődei felvételét.

Beküldés dátuma: 2021. 05. 04.

Kapcsolódó hírek

  • Újabb alapkőletétel Csornán: új bölcsődével bővül a város

    Nagy szüksége van a gazdaságnak a visszatérő munkaerőre és nagy szüksége van a családoknak az olyan helyi szintű szolgáltatásokra, ahol biztonságban tudhatják gyermekeiket – fogalmazott Gyopáros Alpár az új csornai bölcsőde alapkőletételének alkalmából.

További hírek