Szilágyiné Polgár Éva, a csornai Hunyai gimnázium pedagógusa sok-sok évvel ezelőtt az egyik fizikatanároknak rendezett ankétról hozta az ötletet, mely annyira bevált, hogy tizenötödik alkalommal rendezték meg idén a fizikatörténeti vetélkedőt. A

szervezőtől megtudtuk, hogy személyre szabott és csoportos feladatokból áll a program. A csapatversenyen a körzet iskolái adnak számot fizikatudásukról. A mostani tanévben két fordulóból állt a vetélkedő: az elsőt októberben, a másodikat pedig

január végén rendezték meg. Kapuvár három, Csorna pedig két intézménnyel vett részt a versenyen, továbbá eljöttek a farádi és beledi általános iskolások. A mosonmagyaróvári diákok első alkalommal. Jellemzően a nyolcadikasok neveznek be erre a megmérettetésre, hiszen a fizikát csak a felsőbb osztályokban tanulják. A tanári kar részéről Fekete Attila és Wekszli Árpádné közreműködött, a zsűriben pedig Kovács Ilona, valamint Nikházy Lászlóné megyei szaktanácsadó vett részt.
A versenyt sok gyerek úgy ítéli meg, hogy nehéz, de Szilágyiné Polgár Éva szerint ilyen esetben nem lehet leragadni az iskolai feladatok szintjén. A feladványokat úgy állítja össze, hogy legyenek benne logikai elemek, szójátékok és kísérletek. Az évente megrendezett program célja egyrészt az, hogy az iskolára irányuljon a figyelem, másrészt kiváló alkalom az általános iskolában tanító kollégákkal való kapcsolatteremtésre, hiszen a gimnáziumban az ő munkájukra építenek.
Beküldés dátuma: 2012. 02. 22.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.
-
Osztrák diákok Kapuváron
A Kapuvár Térségi Általános Iskola június közepén fogadta az ausztriai Bernstein és Lockenhaus településről érkező küldöttséget.
-
Ünnepélyes szalagátvágás a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden régóta szokás, hogy nem tartanak ünnepélyes szalagátvágást minden egyes elkészült fejlesztés után, hanem a pünkösdi fesztivál ünnepi perceiben kerítenek sort a beruházások szimbolikus átadására és köszöni meg a város a közreműködők munkáját.