Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!

Fellélegzik a város! – Ingyenes nagykoncertek Csornán

A városban, illetve a térségében élők közel húszéves álma teljesül a csornai elkerülő átadásával. A két évtized komoly türelmet és erőfeszítéseket igényelt mindenkitől. Szeptember 12-én nagyszabású ünnepségsorozat veszi kezdetét a városban.

– Történelmi események színtere lesz városunk és térsége szeptember hónapban, hiszen átadásra kerül a csornai elkerülő. Ennek apropójából olyan méretű rendezvényt szervez Csorna önkormányzata a két körforgalom közé, amilyenre eddig nem volt példa – kezdte sajtótájékoztatóját Major András. Az alpolgármester leszögezte: Az M85-ös út M1-es autópályát Kónnyal összekötő szakaszát már használják az autósok, illetve a csornai elkerülő út Csorna–Kóny szakasszal együtt 2015. szeptember 9-én lesz hivatalosan átadva, szeptember 12-én pedig ünnepi rendezvényt tart a város.
Az elkerülőt 2002 óta ígérték a szocialista kormányok, illetve önkormányzatok. Főleg a kampányidőszakban volt slágertéma az építkezés, de az ígéreteken kívül másra nem futotta. Az előttük álló két ciklusban egyetlen kapavágást sem sikerült megejteni. A helyzet csak romlott azzal, hogy 2004-ben csatlakoztunk az Európai Unióhoz, így megnőtt a tranzitforgalom, szinte elviselhetetlenné téve a helyieknek az életet. Nemcsak az életminőség, hanem útjaink is nagy mértékben romlottak, és akkor még nem is beszéltünk a környezetre káros és balesetveszélyes állapotok előidézéséről. Örömmel mondhatjuk, hogy ennek most vége. Az Orbán Viktor által vezetett Fidesz–KDNP Kormány nem az ígéretek, hanem a tettek mezejére lépett, és megépítették az elkerülő utat, mely óriási segítség lesz nemcsak Csornának, hanem a térségnek is. Az elkerülő megléte több ponton kell, hogy pozitív hatást gyakoroljon. Megnyithatja az utat a turisztika és a helyi vállalkozások fejlődése előtt. Reméljük, hogy Csornára és a térségre is több beruházás jön, ezáltal munkahelyek fognak teremtődni. Alapot teremt annak, hogy a fiatalok itt helyben találjanak munkát és telepedjenek le, és ne kelljen elmenniük a térségből.
– A szeptember 12-i rendezvény előkészületei kb. két hónapja kezdődtek el, és most már az „i”-re fel kell raknunk a pontot. Az egyeztető tárgyalások és programterv kidolgozása végleges. A szerződéskötések és engedélyek beszerzése az utolsó fázisban van. Ingyenes programokkal fogjuk várni a különböző korosztályok képviselőit. A művelődési központ melletti zöld övezetben (ahol a gyermeknap szokott lenni) mini játszótérrel várjuk a legkisebbeket. Lesz légvár, dupla csúszdás ugrálóvár, trambulin, kosaras körhinta, fa játékok, motoros bemutató. Itt 14-től 18 óráig zajlanak a programok. Ezzel párhuzamosan a két körforgalom között lesz a nagyszínpad felállítva, ahol 14 órától könnyűzenei programok sora gondoskodik a jó hangulatról. A műfaji sokszínűségnek köszönhetően reméljük, hogy mindenki meg fogja találni a számára megfelelő zenekart. Kora délutántól Karsai Klára és Elek Zsolt operetténekesek lépnek fel. Őket követi a Jolly Joker nevű zenekar, és jönnek a Volt Fesztivált is megjárt Romungro Gipsy Band, majd a Frank Cafka. Az este szuperprodukciója a Kowalsky meg a Vega, illetve Demjén Ferenc élő nagykoncertjei lesznek. Azt gondolom, hogy minőségi zenekarokat vonultatunk fel minden téren.

Major András a nagyszabású produkció finanszírozásával kapcsolatban elmondta: Jelentős forrást igényel, és ha csak azt vesszük, a kis településeken rendezett falunapok is több milliós költségvetéssel bírnak. Rengeteg csornai és Csorna környéki vállalkozó gondolta úgy, és érezte méltónak arra, hogy anyagilag segítse. Nagy mértékben, de az is lehet, hogy teljes egészében fedezik a rendezvényt a támogatások. – Szeretném megköszönni mindazon cégeknek, vállalkozásoknak és magánszemélyeknek, akik támogatták a rendezvényt – fogalmazott az alpolgármester, aki a korábban szárnyra kapott negatív visszhangokkal kapcsolatban megjegyezte: Jellemzően egy olyan ellenzéki helyről érkeznek, ahol szívesen csinálnak politikai cirkuszt az elkerülő témájából, vagy a 12-i rendezvény kapcsán. – Mi ezzel eddig sem foglalkoztunk, meg a jövőben sem fogunk. Arra koncentrálunk, hogy szeptember 12-én a csornaiak érezzék jól magukat, és valóban örüljenek annak, hogy az elkerülő elkészült, valamint minőségi javulás lesz az életükben – fogalmazott Major András.

 

Kritikaként hangzott el, hogy a nagyszabású rendezvény helyett miért nem az útfelújításra költ a város. Az alpolgármester így reagált: Nem volt még a város történetében olyan vezetés, amely egy év alatt tizenegy utcát újított volna fel közel 85 millió forintból. A 70 milliót önerőből, 15 millió forintot pedig pályázati forrásból fogunk útfelújításra fordítani, s ezen utak felújításával párhuzamosan megoldjuk a csapadékvíz-elvezetési problémákat is. Mindez csak a kezdet, mert a jövőben is szeretnénk folytatni az útfelújításokat, valamint átdolgozzuk és a későbbiekben meghirdetjük a járdafelújítási programunkat. Felújítjuk a Árpád utcát a Jázmin utcától a piac térig terjedő szakaszon, továbbá a Csaba vezér, az Erdélyi, a Gyöngyvirág, a Sziget, a Kinizsi, a Radnóti, a Kodály, a Batthyány, illetve a Dózsa utcát. Pályázati pénzből kerül sor a József Attila utcára, valamint meghirdetjük járdafelújítási programunkat is.
Major András megjegyezte: a jövőben is szeretnének nagy nevű előadókat hozni a városba, megfelelve az emberek sokszínű kulturális igényeinek.

Beküldés dátuma: 2015. 09. 02.

További hírek