Fél évig dolgoztak a pályázaton

2011 áprilisában írták ki azt a programot, mely valójában a hetedik osztályosoknak szóló tanulmányi kirándulás. Horváth László igazgató megjegyezte: azzal a céllal állították össze a projektet, hogy az elméleti tudás mellé gyakorlati tapasztalatokat is szerezzenek a gyerekek. Az intézményvezető továbbá abban bízik, hogy az utazás alkalmával közelebb kerülnek egymáshoz a  széchenyis és a pátzays diákok.
Az október 13-tól 17-éig tartó, 1.000 kilométeres útszakaszt érintő kiránduláson a kapuvári iskolások főleg azokat a helyszíneket keresték fel, amelyek jobban köthetők az egyes tantárgyakhoz. Kora reggel Nagyszalontán álltak meg, ahol  Arany János emlékházát és a csonkatoronyban  berendezett múzeumot tekintették meg. További két napot töltöttek Nagyváradon. Egy korábbi személyes kapcsolatnak köszönhetően megismerkedtek a település diákjaival, akik körbekalauzolták a Magyarországról érkező vendégeket. Ady Endre emlékhelye után meglátogatták a Szent László Székesegyházat – mesélte Bódainé Erdélyi Erika pedagógus. Gazdag program várta a kapuváriakat Mezőtelkiben, amelynek  lakóit műsorral örvendeztették meg, és részt vettek a falu őszi nagytakarításában. Zilah és Zsibó nevezetességei után Kolozsvár következett, s másnap megnézték a néphagyományairól ismert Torockó környékét. Nagyenyed és Gyulafehérvár,  valamint Szászsebes is szerepelt a kirándulás útvonalán. A dévai árvákhoz anyagi és tárgyi adományokkal érkeztek, utolsó nap pedig Vajdahunyadot, Temesvárt és  Aradot látogatták meg.
Orbán Erna pedagógus a pályázatról elmondta, hogy a támogatást az autóbuszos utazásra és a szállás költségeire fordíthatták. Az étkezés és a biztosítás, valamint a belépődíjak árát mindenki maga finanszírozta. Szerencsére a gyerekek sok segítséget kaptak a környék vállalkozóitól és magánszemélyeitől.
Beküldés dátuma: 2011. 10. 19.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről

    Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:   A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.