Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Fejlesztési hullám térségünkben

Az emberek a saját mindennapjaikban is tapasztalhatják, hogy jó helyre kerültek a korábbi európai uniós gazdasági ciklus fejlesztési forrásai, hiszen ügyesen dolgoztak a települések polgármesterei. Lázár János miniszter aktív tevékenységének köszönhetően felgyorsultak a kifizetések – mondta a térség országgyűlési képviselője.

Gyopáros Alpár, amikor összefoglalta az idei esztendőben véghezvitt, Csornát érintő beruházásokat, értéke és nagyságrendje miatt elsőként említette az elkerülő, valamint a gyorsforgalmi útszakaszok megépítését. A csornai kórház új szárnyának átadása azért kerülhet a felsorolás elejére, mert saját és szeretteink egészsége pótolhatatlan. A járóbeteg–ellátó centrumban végrehajtott infrastrukturális és műszaki fejlesztés következtében javul a páciensek egészségügyi ellátása. Jó ütemben halad a napelemgyár építése Csorna határában, ezért remélhetőleg még az idén megindulhat a próbaüzem. A Kormányablak méltó körülményeket teremt az egykori okmányirodai dolgozóknak, s nem utolsósorban a hivatalos ügyeiket intéző állampolgároknak. Kevésbé szembetűnő, ám annál hasznosabb a hegyeshalmi és porpáci vonalakon befejezett vasút–villamosítás. Ugyancsak idén zárult az a közvilágítás-korszerűsítési program, melynek keretében városszerte korszerűbbre cserélték az utcai lámpatesteket. A Belügyminisztérium támogatásával valósul meg a városban a térfigyelő kamerarendszer első üteme, mely a későbbiekben tovább bővíthető. A csornai önkormányzat több mint 80 millió forintot költ idén a belterületi utakra. A 15 millió forintnyi belügyminisztériumi támogatás mellett a város az utcák nagy részét önerőből korszerűsíti. Az országgyűlési képviselő a projektből most kimaradó utcák lakóit arra kéri, hogy várjanak türelemmel, mert egy év alatt lehetetlen valamennyit rendbe hozni, de idővel hozzájuk is elér a fejlesztési hullám.
A 2007/2014-es európai uniós fejlesztési ciklusban fel nem használt, így más célra átcsoportosított pénzhalmazból 70 millióhoz jutott a város. Az önkormányzat az összeget a Csukás kollégiumának rendbe hozatalára fordítja.

Nemrég adták át a kapuvári Castrum SC edzőtermét, ami szép példája a civil szervezet és a város együttműködésének – jegyezte meg Gyopáros Alpár. Közölte: Egyre-másra újulnak meg Kapuvár óvodái és iskolái, valamint egyéb intézményei. Csak a Széchenyi iskolára költenek most 130 millió forintot a visszautalt uniós támogatásokból. Az országgyűlési képviselő a választókörzet más településeit is megemlítette: Több mint százmillió forintból újul meg Téten az ún. régi iskola épülete. Beled földrajzilag jó pozíciójának örülhet, hisz nagyon közel fekszik a város az épülő M86-os főúthoz. A helyiek felismerték, hogy milyen nagy jelentőségű a volt cementüzem helyén lévő iparterület értékesítése, ahova egyébként várják a munkahelyteremtő beruházásokat. Belednek több olyan közintézménye is van, amelyre ráférne az energetikai fejlesztés, ezért valószínű, ilyen célból is fognak pályázni a közeljövőben.

Beküldés dátuma: 2015. 10. 07.

Kapcsolódó hírek

További hírek