tanulmányozzák a diákok. A berendezések szerkezeti egységeit különböző oktatótáblák és motormetszetek teszik még szemléletesebbé, a korszerű elektronikus befecskendező rendszerrel felszerelt motorok üzemelését pedig számítógépes tesztprogramokkal felügyelik. Az iskolának nemrég sikerült beszereznie egy korszerű dízel oktatómotort, amelyet a tavalyi megtakarításból vásároltak meg. – Sajnos, az utóbbi időben a pályázati lehetőségek csökkennek, de néhány évvel ezelőtt decentralizált projekt segítségével alakítottuk ki a diagnosztikai labort, illetve szakképzési hozzájárulásból tudunk fejleszteni – fogalmazott az intézmény vezetője. Hozzátette: 2012 januárjában lépett hatályba az új szakképzési törvény, mely szerint nem közvetlenül az iskolába, hanem a központi alapba érkeznek a befizetések. A speciális oktatópad a leggyakrabban alkalmazott hidraulikus technika tanulmányozását teszi lehetővé Csukásba járó diákok számára. A forgácsolóműhely fejlesztése folyamatosan történik: az elmúlt években maró- és esztergagépet vásároltak, illetve az utóbbi berendezések elavult példányai helyett három modern eszközt szereztek be.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.