vad és marhahúsból készült a harapnivaló. Miközben összeforrtak a különböző ízek, a látogatók a kapuvári mentősök bemutatóját tekinthették
meg. A délelőtt meglehetősen sportosra sikeredett, ugyanis utcabajnokságot, 11-es rúgó versenyt és számtalan mozgással vegyített programokat szerveztek. A gyerekekre rengeteg elfoglaltság várt: arcfestés, lufihajtogatás és egyéb kicsiknek szánt műsorok. A fiatalok nemcsak szemlélőként vettek részt a falunapon: először az óvodások, majd az iskolások mutatták be produkciójukat. A Dunamocsról érkezett vendégek vidám dalos műsorral örvendeztették meg a helyieket. A repertoárt színesítette a Junior Mozgásstúdió, a Vitnyédi Énekes Lenke Hagyományőrző Néptáncegyüttes és az Osli Vadgesztenye Hagyományőrző Nyugdíjasklub előadása. Az osli származású Varga Zsófia szívből dalolt szülőfalujának, a veszkényi dalkörösök pedig este mutatták be produkciójukat. A kangoo jumps és a konga show profi táncosai különleges hangulatú koreográfiát mutattak be a színpadon. Húsz óra körül Szücs Ákos énekelt a publikumnak, majd Horváth András zenekarával kísért, reggelig tartó bál zárta a falunapi programokat.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A doni katasztrófa emléknapja Beleden
Megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartottak a beledi II. világháborús emlékműnél. A 83 évvel ezelőtti eseményeket Árvai Eszter művelődésszervező idézte fel, majd ünnepi köszöntője után a 17.
Megemlékezés Kapuváron a doni áttörés évfordulója alkalmából
Emléktúra, kiállítás megnyitó, koszorúzás, városi megemlékezés, rendhagyó történelemóra Kapuváron.
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.