A csúcsminőségű vasalórendszerek világvezető gyártójaként ismert külföldi cégcsoportnak stratégiai fontosságú európai központja a kapuvári szerviz, mely cserealkatrész-elosztó központként működik. A közeljövőben beindítandó termékfejlesztési projekt keretében több mint negyven jól képzett alkalmazottat foglalkoztatnak a rábaközi településen.
A szerviz átadóünnepségén
Kóczán Zoltán úgy fogalmazott, hogy a megyei közgyűlés, valamint a kormány egyaránt támogatja a vállalkozások idegen tőke általi fejlesztését. Az ilyen lehetőségeket ki kell használni – tette hozzá az alelnök, továbbá kijelentette: abban bízik, hogy

mind a beruházók, s mind a munkavállalók megtalálják a számításukat.
Hámori György örömmel fedezte fel a rendezvényen résztvevő szervizes dolgozók soraiban az ismerős arcokat, melyek mögött jelképesen ott álltak azok a család is, amelyek a Laurastaron keresztül találhatják meg a boldogulásukat. A polgármester megnyugtatásul közölte: Kapuvár önkormányzata támogatja a cég ittmaradását és fejlődését.
Németh D. László a kapuvári Ipari Parkban működő cégek fejlődéséről beszélt munkatársunknak. A 2002 óta gyűjtött adatok alapján az első időszakban aránylag egyenletes ütemű volt a foglalkoztatás, majd a 2008-ban bekövetkezett megtorpanást követően határozott visszaesés következett. A kft.ügyvezetője rámutatott: 2011-re ha a válságon nincsenek is túl, de növekedési pályára állt a cégek java része. Magyar–szlovák közös pályázatból még az idén decemberben megnyitja kapuit az induló vállalkozásoknak szolgáltatást nyújtó inkubátorház.
Beküldés dátuma: 2011. 06. 15.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.
-
Osztrák diákok Kapuváron
A Kapuvár Térségi Általános Iskola június közepén fogadta az ausztriai Bernstein és Lockenhaus településről érkező küldöttséget.
-
Ünnepélyes szalagátvágás a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden régóta szokás, hogy nem tartanak ünnepélyes szalagátvágást minden egyes elkészült fejlesztés után, hanem a pünkösdi fesztivál ünnepi perceiben kerítenek sort a beruházások szimbolikus átadására és köszöni meg a város a közreműködők munkáját.