Mint ahogy arról televíziónk tudósított, a pályázat mezőgazdasági és parkgondozói tevékenységet finanszíroz. Az önkormányzat azzal a szándékkal vette vissza korábban bérbe adott földjeit, hogy a közmunkások által megtermelt zöldségeket és egyéb terményeket

az iskola konyhája fogja hasznosítani. Jakab Zoltán alpolgármester arról számolt be, hogy eddig egy hektár burgonyát és 800 négyszögöl hagymát ültettek el, valamint 2000 tő akácfacsemetét telepítettek a területre. Tíz-húsz esztendő múlva kiegészítő alternatív tüzelőanyagként szeretnék felhasználni a faanyagot.
Amennyiben sikeres lesz a 2011 decemberéig tartó közmunkaprogram, további földterületeket vesznek vissza a bérlőktől megmunkálásra - tette hozzá Jakab Zoltán, aki szerint a régóta munka nélkül tengődő emberek kortól függetlenül értékelik, hogy újból dolgozhatnak. A most megművelt földbe nem lehet ugyanazt elültetni, de továbbra is a zöldségtermesztésben gondolkodnak. Mivel az idén kicsit megkésve álltak neki a tavaszi munkálatoknak, mással nem tervezhettek, mint az áprilisi vetésű növényekkel, de a burgonyát épp a krumpliültetés ünnepén, április 4-én sikerült lerakni.
Szabó László beledi lakos korábban az egyik fertődi cégnél dolgozott, mint raktáros. Leépítés miatt tizenhárom évi munkavégzés után került az utcára társaival együtt. A két éve álláskereső férfitól nem áll távol a mezőgazdasági tevékenység, mivel otthon is megműveli a kertet, épp ezért örül a közmunkának, hiszen a környéken egyelőre más lehetőség nem akadt számára.
Beküldés dátuma: 2011. 05. 04.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Minél több élmény és csornai siker fűződjön a tekecsarnokhoz!
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
-
Zenés-táncos rendezvénnyel ért véget a nyár Csornán
A csornai Pántlika Táncegyüttes hetedik éve hív vendégeket, hogy velük közösen tánccal és zenével ünnepelje, búcsúztassa el a nyarat.
-
Elindult a 2025/2026-os tanév a kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban
Megkezdődött a 2025/2026-os nevelési-oktatási év Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, ahol szinte már megszokott, hogy folyamatosan emelkedik a beiratkozók száma.
-
A beledi óvodások nyáron a nap nagy részét a szabadban töltötték
A beledi óvodában a nyár folyamán nem változott jelentősen a gyermekek napirendje, és csak az étkezések és a pihenések idejére mentek be az épületbe, mert a nap nagy részét a szabadban töltötték.