A kormány adósságkonszolidációjának köszönhetően a korábban megszokott „fűnyíróelvet” idén nem kellett alkalmazni a csornai önkormányzat intézményeinél – hangzott a képviselői beszámolóban.
– Másfél milliárd forintot meghaladó költségvetést fogadott el a csornai önkormányzat, amelyhez hitel nem tervezhető. Néhány évvel ezelőtt közel 4 milliárd forintos költségvetéssel számolhattunk – mondta dr. Bónáné dr. Németh Katalin. A nagy mértékű csökkenés annak tudható be, hogy az oktatási intézmények, a kórház, továbbá az önkormányzat egyéb feladatkörei átkerültek a járási hivatalhoz.
– A kötvényből adódó hiteltartozásunkat – amely éves szinten is több mint 130 millió forint – a kormány átvállalta – hangzott az interjúban.
A polgármester eredeti előterjesztéséhez képest több módosítás is bekerült az idei költségvetésbe. A Fidesz-KDNP képviselői a változtatások többségével egyetértettek, viszont néhányat csak fájó szívvel tudtak elfogadni. Ilyen a pénzben és természetben biztosított ellátások megkurtítása. A frakció javaslatára idén bekerült a költségvetésbe a civil alap létrehozása is. Dr. Bónáné dr. Németh Katalin hozzátette: néhány szervezet és egyesület eddig is kapott támogatást, de az eddiginél több csoportnak szeretnék megteremteni a lehetőséget színvonalas programjaik megvalósításához.
Mivel a közvéleményt mindig foglalkoztatta, a képviselő elmondta: 10 millió Ft jut az útfelújításra, 5 millió Ft pedig a kátyúzásra, és félretettek további 10 millió Ft-ot az esetleges pályázati tervek elkészítésére. A Fidesz-KDNP frakció tisztában van azzal, hogy több kellene erre a célra, épp ezért javasolták, hogy különítsék el a plusz 10 millió forintot.
A televíziónknak beszámoló képviselő kiemelte a távhőszolgáltatással kapcsolatos rendelet új momentumát: a nem lakott, de költségelosztóval felszerelt lakások tulajdonosai 50 százalékos díjtétel-csökkentést kérhetnek a szolgáltatótól. Amennyiben a lakást ismét használatba vennék, tizenöt nappal előbb kell jelezni a Csornahő Kft.-nek. Az önkormányzat tagi kölcsönnel támogatja a hőközpont technikai berendezéseinek bővítését. A fejlesztési igényt a szolgáltató egyébként két-három évvel ezelőtt már jelezte, de a támogatást a polgármester javaslatára az önkormányzat nem fogadta el – tette hozzá dr. Bónáné dr. Németh Katalin.
A legutóbbi képviselő-testületi ülésen a termálfürdő 2013-as pénzügyi elszámolása szintén napirendre került. Az önkormányzat komoly anyagi terhet vállal annak érdekében, hogy a fürdőben minden esztendőben fogadhassák a vendégeket, bízva abban, hogy a kút tulajdonosával is gördülékenyebb lesz az együttműködés.
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.