Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Élményekben gazdag szünidő

Beledben évről évre több nyári tábort szerveznek az iskolásoknak. Legutóbb az egyesített szociális központ turnusán részt vevő gyerekekkel beszélgettünk nyári élményeikről. Abban valamennyien egyet értettek, hogy élvezik a kirándulást, ezenkívül kedvenc elfoglaltságuk a kézművesség, az ebédről pedig annyit mondtak, hogy a tökfőzeléket legszívesebben törölnék az étlapról.

Horváth Dániel Zoltán ősztől hatodikas lesz. A fiú szerint kicsit nehéz volt az ötödik osztály, de négyes körüli átlaggal fejezte be a tanévet. Neki a matek nem jelentett problémát, ugyanakkor a német jegyekért jobban meg kellett küzdenie. A lehető legjobban kihasználja a szünidőt, a nagyobb melegben medencében hűsítette magát, ezenkívül Bakonyszentlászlón nyaralt. Hogy minél több mindenre jusson ideje, reggel hatkor kel. Szüleinek még a főzésben, mosogatásban és takarításban is szokott segíteni.
Dániel  örömmel jött a táborba, ahol alig várta a kézműves foglalkozásokat, valamint a hétre tervezett kirándulást. A nyár további részében szüleivel a Bakonyba és a Balatonra készülnek.
A nagycsaládban felnövő Ferenczi lányok korán megtanulták, hogy meg kell osztozni mindenen, hiszen nincsenek egyedül. Példának említették a tábla csokit, amit testvériesen, veszekedés nélkül elosztanak egymás között.
Ferenczi Tímea nemrég fejezte be a negyedik osztályt a beledi általános iskolában. Kitűnő tanulmányi eredménnyel zárta az alsós évfolyamot, családja vele együtt örült a jutalomkönyveknek. Az otthoni felkészülésben anyukája sokat segít neki. A kislány leginkább a testnevelés és rajzórákat kedveli. A matematika és a környezet nem az első helyen vannak nála, de megbirkózott ezekkel a tárgyakkal is. Az „Ollózó” nevű szakkörön kifejezetten jól érezte magát, és az ott elkészült, aktuális évszakhoz köthető virágformákkal közösen díszítették fel az iskolát.
Tímea idén nyáron már részt vett egy napközis táborban, ahol szintén szerveztek kirándulást a gyerekeknek. Ezenkívül még egy ottalvós tábor vár rá a szünidőben. A diáklány otthon sem unatkozik, mert mindig lefoglalja magát valamivel, testvéreivel is sokat játszik.
Az ötödik osztályt befejező Ferenczi Virág önkritikusan megjegyezte: sikeresen zárta a tanévet, de bizonyítványa lehetett volna egy fokkal jobb. Matematikából és történelemből kell a jövőben jobban rákapcsolnia.
A beledi lánynak ez a harmadik tábor, amelyiken részt vesz idén nyáron. Az előző turnusokon sokat kézműveskedtek és kirándultak a közeli helyekre. Szerinte nagyon hasznosak a táborok, mert amíg a gyerekek jól szórakoznak, szüleik is pihenhetnek valamennyit. A családban egyébként beosztják egymás között az otthoni teendőket, így néha Virágra is rákerül a sor.
A beledi Takács Gréta és a dénesfai Béres Dzsenifer a második és az első osztályt fejezte be nemrégiben. A gyerekek elégedettek a bizonyítványukkal. A kislányok játék közben ismerkedtek meg egymással, s azóta elválaszthatatlanok. Az iskolások elmesélték a „cápafogó” nevű fogócska lényegét, melyet közösen találtak ki. Néha a nagyobb gyerekekekel együtt tízfősre is kibővítik a csapatot.
Grétának az idei nyáron szinte egymást érik a táborok, mert már a harmadikban vesz részt, Dzsenifer pedig a második turnusát tölti. Otthon testvérével játszik, de a mamája és nagynénje is meglátogatja a családot.
A táborozó gyerekek zokszó nélkül tudomásul vették, hogy azon a héten leadják a szervezőknek mobiltelefonjukat, mert inkább játékkal, strandolással töltik szabadidejüket.

Beküldés dátuma: 2018. 07. 17.

Kapcsolódó hírek

További hírek