Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Elhelyezkedtek a hátrányos helyzetű állástalanok

2003-ban határozta el a nagyközségi önkormányzat, hogy az oktatást megújult, és a korábbitól eltérő szervezeti formában folytatják a településen. Ennek eredményeként jött létre Beleden a Mikrotérségi Általános Művelődési Központ, melynek részeként működik az iskola, az óvoda, a művelődési ház és a könyvtár – emlékeztetett Tompáné Balogh Mária a kezdetekre. Mivel a település adottságai nem tették lehetővé a középfokú intézmény megalapítását, ezért úgy gondolták, hogy a felnőttképzéssel próbálnak érvényesülni. Mórocz Ildikó projektmenedzser koordinálja az azóta akkreditációt is megszerző képzőhely tanfolyamait. A húsz hónapig tartó programban elindították a parkgondozói és a háztartási alapismereteket német nyelvi környezetben. A felnőttképzési szakember örömmel jelentette be, hogy minden tanulójuk befejezte a tanfolyamot. Az elméleti ismereteket megbízásos szerződéssel alkalmazott oktatók adták át, a gyakorlati órákat pedig az önkormányzat parkjaiban, valamint intézményeiben sajátították el a résztvevők.
A program eredménye, hogy munkához jutottak a hátrányos helyzetű állástalanok.
– Mégis van mit csinálnom, és nem otthon üldögelek! – foglalta össze Bogdán Árpád a parkgondozói tanfolyam lényegét, aki egyébként a munkaügyi központon keresztül értesült a lehetőségről. Az egygyermekes édesapa azonnal jelentkezett a képzésre, amelyen sok hasznos információt kapott. Azóta el is tudott helyezkedni, mert teljes munkaidőben foglalkoztatja a beledi önkormányzat.
A korábbi lakóhelyén közhasznú munkásként foglalkoztatott Ignácz György nemrég költözött Beledbe. A hat órában dolgozó, most már képzett parkgondozó szintén az önkormányzat jóvoltából helyezkedett el. A lábával betegeskedő munkavállalónak sokat jelent, hogy helyben teheti hasznossá magát, és nem kell utazgatnia.
Beküldés dátuma: 2012. 04. 11.

Kapcsolódó hírek

További hírek