iskolai kirándulásokra, valamint munkásokat szállítanak a megjelölt célpontra. Roland hat éven át mint nemzetközi gépkocsivezető segítette a cég felvirágoztatását, János nevű testvére viszont faipari mérnökként keresi a kenyerét. A buszos megrendeléseket követően Kissék elérkezettnek látták az időt, és megalapították a kft.-t. A volt sofőr jól emlékszik a ma már csak néhány napot igénybe vevő, de akkor hosszas sorban állással járó külföldi utakra, melyek közül az Atlanti-óceán, Portugália és a francia riviéra maradt meg benne leginkább. Szép, de egyben veszélyes a bolgár - szerb határ közötti rész, mely nagy szakadékba torkoll, ahol keskeny út vezet a több tíz méter mélység mellett. A családot azért lelkileg megterhelte, hogy néha késő éjszaka indult a fuvarba, vagy amikor szerettei már pihentek, ő még a határon vesztegelt a járművel. A fiatalabb Kiss lassanként a szervezési és gazdasági feladatokba is beleásta magát, ma pedig a Kiss Transz 2000 Kft.ügyvezetője. Felesége hatáskörébe tartoznak az adminisztrációs és pénzügyi teendők - derült ki a beszélgetésből.
a harmadikra pedig a Kiss Roland ült fel. Kiss János magáncége még ma is működőképes, melyben a kicsiktől az egészen nagy, 40 tonnás szerelvényekig minden megtalálható.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.