A családorvos létéből fakad, hogy napi kapcsolatba kerül az emberekkel, ezért ismeri ügyes-bajos dolgaikat. Dr. Vincze Eszter úgy véli, hogy a többi épviselőhöz képest – másik két testületbe jutott orvostársához hasonlóan – előnyben van, mert sokkal több információval rendelkezik a lakosságról, ezért hatékonyabban képviselheti érdekeiket.
Dr. Vincze Eszternek a 3-as számú választókerület lakói szavaztak bizalmat. A családorvos hivatásánál fogva jobban ismeri a körzetében élők általános gondjait. Ami a szűkebb körnek nehézséget okoz, az jelentheti a városrészek, illetve a települések leginkább megoldandó problémáit – vallja az orvos. Szerinte az embereknek a következő dolgok fájnak leginkább: az elavult útburkolatok, a töredezett járdák.
– Polgármesterünk az előző ciklusból maradt ránk – célzott a képviselő arra, hogy Hámori Györgyöt újból megválasztották, ami lényegesen megkönnyíti a költségvetés megtervezését, hiszen rutinos polgármesterről van szó.
Dr. Vincze Eszter a humán bizottságban kapott munkát, és kíváncsian várja, hogy milyen feladatokkal bízza meg őt a testület. A választópolgárok visszajelzéseit tekinti munkája fokmérőjének.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.