- Senki sem ígérte azt a választási kampányban, hogy kolbászból lesz a kerítés, ezért nem is várja el senki sem az Orbán-kormánytól - fogalmazott a politikus. Kemény munka szükséges ahhoz, hogy az ország elinduljon fölfelé, hogy csökkenjen a munkanélküliek száma, az államadósság mértéke, a magyar gazdaság pedig növekedési pályára kerüljön. Uniós csatlakozásunk óta kétszámjegyű a gazdasági növekedés a volt szocialista országokban, mi meg épp hogy totyogunk a szlovákok mögött. Áder János a kollektív emlékezet felfrissítése gyanánt mozaikszerűen adott képet az Országgyűlés eddigi tetteiről: Nem egészen három hónap alatt 55 törvényt fogadtak el, a kétharmados állampolgári felhatalmazás révén pedig megvalósul a régóta emlegetett parlamenti létszámcsökkentés, így 2014-ben kevesebb képviselő jut be az ország első számú döntéshozói plénumába. Idéntől mintegy 40 százalékkal csökkent a helyhatósági testületet alkotók létszáma is. Az európai parlamenti képviselő hangsúlyozta, hogy a szocialisták meséihez képest a Fidesz a megígért tízből hét adónemet csökkentett illetve eltörölt, a fennmaradó három lefaragását pedig januárra tervezik. A megszólaló külön is beszélt a vállalkozók 19 százalékos tárasági adójának 10 százalékra csökkentéséről. Áder János az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésének pontos dátumát még nem tudta megmondani, de előrevetítette, hogy a családi adózás is szerepel a programjukban. Arról nem esett szó a fórumon, hogy e két könnyítésnek szánt változtatás egymással párhuzamosan valósulna-e meg. A hajdani MDF által csak haláladóként aposztrofált egyeneságú örökösödési illetéket 2010.augusztus 16.hatállyal megszüntették, valamint a fórum előadója a jó hírek közé sorolta a közvetlen rokonok által fizetendő ajándékozási illeték eltörlését is.
Beküldés dátuma: 2010. 10. 27.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.