cigányzene szólalt meg, ezért ők inkább az erdélyi vonós műveket játszották. Tudós Tamás szerint táncosok nélkül az utóbbi elképzelhetetlen, ezért a mozgással még teljesebbé tették előadásukat. A Tulipánt Népzenei Együttest a megszólaló két unokatestvérével, Molnár Adriennel és Molnár Nándorral alapította 2000-ben. Jelenleg négyen alkotják a csapatot, amelyhez két Vas megyei tag csatlakozott: Csáky Anna és ifj. Földesi János. Korábban külön-külön mindenki zenélt hegedűn, csellón, gitáron, mígnem valamennyien a népzenénél kötöttek ki. Az azonos érdeklődés összehozta a fiatalokat, akik színpadképes produkció kidolgozásába kezdtek. Szombatonként a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskolában gyakoroltak, s mellette a környékbeli tánccsoportoknak biztosították a zenei kíséretet. Ma is tartják a kapcsolatot a vitnyédi, a bogyoszlói, a kónyi a kapuvári és a szili együttesekkel. Ahogy telt az idő, a Tulipánt egyre ismertebb lett, ezért ma már nemcsak mint kísérőzenekart hívják meg őket, hanem önálló koncerteket tartanak településszerte. A Római Magyar Akadémiával való kiváló együttműködésük révén jó néhány olaszországi úton is részt vettek. Idén ötödször vendégszerepelnek az észak-olasz európai fesztiválon.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A doni katasztrófa emléknapja Beleden
Megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartottak a beledi II. világháborús emlékműnél. A 83 évvel ezelőtti eseményeket Árvai Eszter művelődésszervező idézte fel, majd ünnepi köszöntője után a 17.
Megemlékezés Kapuváron a doni áttörés évfordulója alkalmából
Emléktúra, kiállítás megnyitó, koszorúzás, városi megemlékezés, rendhagyó történelemóra Kapuváron.
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.