Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Csorna tárt karokkal fogadja a letelepülni szándékozó cégeket

Csornán és környékén olyannyira elenyésző a munkanélküliek száma, hogy szinte teljes a foglalkoztatás a térségben, sőt több ágazatban már munkaerőhiány is van – jegyezte meg Gyopáros Alpár. A gazdaságpolitikai intézkedésekről szóló sajtótájékoztatóján dr. Bónáné dr. Németh Katalinnal, a város polgármesterével együtt ismertette a település két legutóbbi nagy fejlesztését.

Gyopáros Alpár és dr. Bónáné dr. Németh Katalin két gazdaságpolitikai szempontból jelentős fejlesztést jelentett be legutóbbi csornai sajtótájékoztatóján. 
Ha arról beszélünk, hogy milyen szépen halad előre a Magyarország Kormányával szoros együttműködésben lévő település, érdemes megemlíteni azt is, hogy valójában honnan indul a történet – vetette fel az összehasonlítást a térség országgyűlési képviselője.
– Amikor Orbán Viktor 2010-ben megalapította második kormányát, Magyarországon 12 százalékot meghaladó volt a munkanélküliségi ráta, vagyis közel egymillió munkaképes korú ember volt munka nélkül. A csornai járásban abban az időszakban ennél lényegesen jobb volt a mutató, de 5-6 százalék körül mozgott erre fele is. A Kormány gazdaságpolitikai intézkedésének köszönhetően a munkanélküliségi ráta nemzeti szinten 4 százalék alá csökkent, a városban, illetve a csornai térségben pedig évek óta tartósan 1 százalék körül mozog, néha még ennél is kevesebb – fogalmazott.
Minek köszönhető ez a kedvező tendencia? Gyopáros Alpár szerint elsősorban annak tudható be, hogy a Kormány jelentős támogatásokat biztosít a településeknek, köztük Csornának is azokhoz az infrastrukturális fejlesztésekhez, amelyeknek köszönhetően újabb és újabb cégek telepedhetnek le a térségben, illetve a meglévőek folyamatosan fejlesztenek.
Példaként említette Csorna egyik régi, ikonikusnak számító üzemét, a Tejporgyárat, ahol a Sole-Mizo Zrt. korszerűsítette a gyártókapacitást, majd megépült a városban az új malom. A Németh Szerelvénygyártó és Kereskedő Kft. szintén jelentős fejlesztéseket hajtott végre és a régóta várt napelemgyár beruházása is elindult az elmúlt időszakban.
Az országgyűlési képviselő úgy gondolja, Csorna felkészülten várja a keleti ipari területekre érkező új beruházókat, mert olyan infrastrukturális körülmények fogadják a vállalkozókat, melyek már önmagukban elegendő okot jelentenek arra, hogy ezt a települést válasszák a letelepedésre.
A keleti iparterületen befejeződtek az infrastrukturális és közműberuházások, így Csorna tárt karokkal várja a potenciális érdeklődőket – tette hozzá Gyopáros Alpár.
Hosszú ideig sötét folt volt a város gazdaságpolitikai térképén az egykori Baukom elhanyagolt iparterülete, melyet barnamezős beruházás keretében tisztították meg. Helyén zöldmezős beruházásban épült fel az inkubátorház, melynek a környezetét is rendbe hozzák. Az objektum azoknak a kisebb vállalkozásoknak nyújt segítséget, amelyek nem rendelkeznek saját infrastruktúrával, ezért bérleményben használják az irodákat vagy a gazdasági épületet. A város a fenntarthatósági szempontokat figyelembe véve úgy tervezte meg ezt a beruházást, hogy a vállalkozásoktól származó bérleti díjat a csornai civil szervezetek támogatására fordítja.
Gyopáros Alpár beszámolója végén gratulált a település polgármesterének, a képviselő-testület tagjainak, valamint a hivatal dolgozóinak az elvégzett munkájukért, majd hozzáfűzte: A gazdaságfejlesztési célok megvalósításában Magyarország Kormányára a jövőben is számíthatnak.


Dr. Bónáné dr. Németh Katalin a keleti iparterület fejlesztése céljából beadott pályázatról elmondta, hogy az eredetileg szántónak minősített, mintegy 3,5 hektár terület tulajdonviszonyait már évekkel ezelőtt rendezték. A polgármester szerint logisztikai szempontból is jó helyen van az iparterület, mert másfél kilométernyi távolságra van a gyorsforgalmi út feljárójától.
– A kerékpárúttól kezdve a vízbekötésen, a csapadékvíz és a szennyvíz elvezetésen át az áramellátásig, és a közvilágítás biztosításáig minden adott ahhoz, hogy a vállalkozások megtalálják a számításukat – mondta a városvezető a keleti iparterületről.
A sajtótájékoztató helyszínéről, a volt Baukom területéről pedig annyit mondott, hogy a helyiek jól emlékeznek az áldatlan körülményekre. A városképi szempontból sem elhanyagolható beruházás tervezésekor figyelembe vették a célszerű hasznosítást, vagyis olyan dolgot valósítsanak meg ezen a helyen, melyre napjainkban tényleges igény mutatkozik.
A kétszintes, mintegy 1200 négyzetméternyi épületben irodák bérlésére lesz lehetőség, ahol konferenciaterem is helyet kap majd. A szociális blokkal ellátott épület mellett a hasonló paraméterekkel rendelkező csarnok szintén jól hasznosítható. Az energiahatékonyság és környezetvédelem érdekében napelemcellákat helyeztek az épületre. Az eszközbeszerzést követően kerül sor a tereprendezésre, majd a zöld növényzet telepítésére – erősítette meg az információt dr. Bónáné dr. Németh Katalin. Úgy kalkulálnak, hogy nyárra megkapják a használatbavételi engedélyeket, mindenesetre addig kiválasztják az üzemeltetőt, átadás után pedig szeretettel várják az új bérlőket.

Beküldés dátuma: 2022. 03. 22.

Kapcsolódó hírek

  • Ünnepi megemlékezés Csornán

    Csorna város önkormányzata Petőfi Sándor emlékművénél tartott ünnepi megemlékezést az 1848/49-es szabadságharc 176.

További hírek