A kapuváriak biztos hamar rávágnák a választ a következő találós kérdésre. Mi az? Finom, hideg, nemzetiségét tekintve cseh, és valamennyi
kézműves gyárból kerül a fogyasztók poharaiba. Mellékes, hogy a programok előtt, közben, vagy utána fogyasztják, mert mind a húsz fajtára jellemző, hogy könnyen csúszik a szomjazók torkán.
A negyedik kapuvári sörünnepet Martin Imre vendéglős ajánlotta a tévénézők figyelmébe. A program a Junior Mozgásstúdió fiatal tagjainak nyitótáncával indult, este pedig Luca és a Happy End zenélt. Sötétedés után Csocsesz egyórás műsorával szórakoztatta az érdeklődőket. Másnap a helyi önként jelentkezők, illetve a környékbeli települések csapatainak főzőversenyével indult a nap. A díjazással záruló program a Szabadtűzi Lovagrend felügyelete alatt zajlott. Délután Jeseník város tánccsoportja és a Hanyi Táltoscsikók íjászai tartottak bemutatót. Baby Gaby idén harmadszor vett részt a sörfesztiválon, a Royal Duo után viszont Komonyi Zsuzsi énekelt a nagyérdeműnek. A rendezvénysorozat harmadik, egyben utolsó napján a Fabula együttes zenélt a kicsiknek és nagyoknak.
Idén nagyobb ételválasztékot kínáltak a fesztiválozóknak, mert Szigeti Mihály negyven négyzetméteres konyhája ontotta magából a finomabbnál finomabb falatokat. Hogy miket? Faszénen sült pecsenyéket, grillezett húsételeket, kísérőnek salátákat és savanyúságokat.
A város nevében Hámori György köszöntötte a vendégeket. A polgármester elmondta: utólag nagyon örül, hogy nem pünkösdkor tartották a sörünnepet, hisz most ragyogó napsütés kísérte a programot. A cseh nagykövetség konzulja Prágába utazott, ezért e-mailben küldte el üdvözletét a kapuváriaknak.
Az elmúlt szombaton végzős diákok járták végig a feldíszített iskolaépületet, majd átadták az intézmény zászlaját a hetedikeseknek.
Beleden régóta szokás, hogy nem tartanak ünnepélyes szalagátvágást minden egyes elkészült fejlesztés után, hanem a pünkösdi fesztivál ünnepi perceiben kerítenek sort a beruházások szimbolikus átadására és köszöni meg a város a közreműködők munkáját.
Varga László, a CSSE szakmai igazgatója szerint az utánpótlás korosztállyal foglalkozó szakemberek fő feladata a nevelés és a sportág megszerettetése kell, hogy legyen.
Az elmúlt szombaton végzős diákok járták végig a feldíszített iskolaépületet, majd átadták az intézmény zászlaját a hetedikeseknek.
Többször is beszéltem róla, hogy városunkban szükség van egy ilyen rendezvényre, Beled és a Dél-Rábaköz legnagyobb kulturális és szórakoztató eseményére – mondta Major Jenő polgármester a 20.
A ma emberének történelmi felelőssége, egyben erkölcsi kötelessége, hogy megakadályozza a kommunizmus ismétlődését.