lány a győri Kovács Margit Általános Művelődési Központ és Kézműves Szakmunkásképzőben megszerezte a kedvelt mesterségről szóló bizonyítványt. – Népi fazekasként végeztem, de nem teljesen ezt a vonalat követem – mondta Viktória, aki eleinte saját és családja szórakoztatására készítette a tárgyakat, s januári államvizsgája óta foglalkozik rendszeresen a kerámiakészítéssel. A pedagógia, valamint néprajz szakos bölcsész diplomával rendelkező hölgy olyan egyedi stílus kialakítására törekszik, hogy az illeszkedjen a mai modern háztartásokba, de közben megmaradjon az archaikus forma is. Kedvencei nem bizonyos típusú tárgyak közül kerülnek ki, hanem mindig az utoljára készített daraboknak örül a legjobban, amelyek nem várt sikerélményt nyújtanak
az alkotónak. Sütő-főzőedények, étkészletek, bögrék, reggeliző-szettek, házszámtáblák, fagyálló kerámiák, nagyobb kerti cserepek kerülnek ki a műhelyéből. A vásárlók a használati tárgyakat értékelik a legtöbbre, ezért a küllem mellett a funkcionalitás a másik szempont, amelyre az alkotó törekszik. Keresettebb színek a barna, a zöld és a kék, de az alkotó dolgozott már fehérrel és a sötétebb árnyalatokkal is. Már eleink is tisztában voltak azzal, hogy a legjobb a természetes anyag, ezért az agyagedényekben készített és tálalt ételnek talán még az íze is finomabb – magyarázta a keramikus.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A doni katasztrófa emléknapja Beleden
Megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartottak a beledi II. világháborús emlékműnél. A 83 évvel ezelőtti eseményeket Árvai Eszter művelődésszervező idézte fel, majd ünnepi köszöntője után a 17.
Megemlékezés Kapuváron a doni áttörés évfordulója alkalmából
Emléktúra, kiállítás megnyitó, koszorúzás, városi megemlékezés, rendhagyó történelemóra Kapuváron.
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.