Budai Ibolya tette amit kellett: dolgozott, ellátta a családot, és persze énekelt, My Fair Ladyt, Víg özvegyet. A gyógypedagógus hölgy gyermekkora óta vonzódik az operett világához. Utánozta a régi bakelit lemezen megszólaló énekesnők előadását, s szinte kívülről megtanulta dalaikat. Eleinte szűk baráti körben mutatta be a számokat, és kb.két esztendeje nyilvános felkéréseknek is eleget tesz. Az biztos, hogy valami elindult, mert a mostani szezonban már öt felkérésnek is örülhet. Főként a környező falvak rendezvényeire hívják, de fellépett a győri városházán is.
Ibolya nem képezte hangját, a konzervatóriumot a család anyagi körülményei miatt kellett abbahagynia. Az impulzív előadó szeretne színpadi mozgásán javítani, de két-három szám után legyőzi izgalmát és felszabadultan adja át magát a zenének. Neki is vannak kedvencei, melyekkel nemcsak a dallamviláguk miatt lép fel gyakrabban, hanem mert romantikus érzéseket kelt benne a mély érzelmi töltet. Az előadó természetesen figyelembe veszi a felkérők ízlését: musicalt, operettet vagy filmslágereket hallgatnak-e szívesebben, de hamarosan gyermekslágerekkel is megörvendezteti közönségét. Budai Ibolyának felejthetetlen élményt nyújtott, amikor együtt énekelhetett Pintér Tiborral a rábapordányi falunapon, de nagy boldogsággal gondol vissza Vitnyédre, ahol végighallgatta és állva tapsolta Szóka Júlia az ő előadását.
A teátrumban prózai darabokban is kipróbálta magát, de az igazi mégiscsak az ének. Első párja mindenben támogatta őt, még a gyereknevelést is vállalta arra az időre, míg kedvese az éjszakába nyúlóan próbált. Ibolyának ismét olyan kapcsolatra sikerült szert tennie, hogy számíthat a megértésre. Az amatőr énekesnek az otthona egyben a próbaterme is, amit nem egyszerű összehangolni a házi teendőkkel. A budapesti operettszínház maga a megtestesült álom, s az ott megjelenő romantikus világ Budai Ibolya számára a legszebb, ami elképzelhető. Mindehhez egy feltétel már biztosan adott: a vele született gyönyörű hang, amit remélhetőleg mielőbb felfedeznek, ezért aki olvassa, illetve hallja, az adja tovább!
Beküldés dátuma: 2010. 07. 28.
-
Mackókiállítás dr. Molnár Katalin magángyűjteményÉből
Mackó-találkozó címmel rendeztek kiállítást dr. Molnár Katalin magángyűjteményéből. A Kapuvári Rábaközi Művelődési Központban tartott tárlatmegnyitón Horváthné Lendvai Zsuzsanna, az egyetemi docens egykori hallgatója méltatta volt tanárának munkásságát, majd maga az ötletgazda mesélte el, hogy honnan jött a mackó-találkozó gondolata.
-
Mackókiállítás dr. Molnár Katalin magángyűjteményÉből
Mackó-találkozó címmel rendeztek kiállítást dr. Molnár Katalin magángyűjteményéből. A Kapuvári Rábaközi Művelődési Központban tartott tárlatmegnyitón Horváthné Lendvai Zsuzsanna, az egyetemi docens egykori hallgatója méltatta volt tanárának munkásságát, majd maga az ötletgazda mesélte el, hogy honnan jött a mackó-találkozó gondolata.
-
Beleden második éve a helyi zeneiskolásokkal közösen tartják meg a magyar kultúra napi ünnepséget
Az irodalom és a zene nyelvén ünnepelték Beleden a magyar kultúra napját. A település zenei kultúrkincséből a Napsugár Művészeti Iskola növendékei adtak ízelítőt.
-
„A Himnusz üzenete” - Előadás a magyar nemzeti imádságunk szellemi és kulturális jelentőségéről
A magyar kultúra napja alkalmából dr. Cs. Varga István „A Himnusz üzenete” címmel tartott előadást a kapuvári városháza dísztermében.
-
Négy hónap alatt újult meg a kapuvári Szent Anna Plébánia
Radó Tamás szerint egy plébániának az a legfontosabb, hogy aktív legyen az egyházközségi élet, és az emberek rendszeresen látogassák a templomukat.
-
Több mint 200 millió forint európai uniós támogatásból újul meg a Beledi Egyesített Szociális Közpon
Projektnyitó rendezvényt tartottak a Beledi Egyesített Szociális Központban, amely funkcióját tekintve régióközpontként működik a Rábaközben.