Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!

Beszédes fotók a beledi pünkösdi fesztiválon

A hagyományoknak megfelelően 2023-ban is a Beledi Pünkösdi Fesztivál nyitónapján mutatták be a településhez kötődő vagy ott működő alkotók munkáit. A szervezők idén három kiállítást rendeztek, melyekről Árvai Eszter művelődésszervező tájékoztatta az érdeklődőket. A beledi fotóklub tagjainak alkotásait Molnár István ismertette.

A Beledi Általános Művelődési Központ kisteremében mutatták be Kovács Katalin babagyűjteményét. Az alkotó 2009-ben már bemutatkozott Beleden és az azóta eltelt időszakban rengeteg új tárggyal gyarapította kollekcióját.
– A régi kedvencekből és az újdonságokból állítottuk össze a mai tárlatot, mivel az összes babát nem lehet itt elhelyezni. Katica 18 éves kora óta gyűjti a babákat nagy gonddal, odafigyeléssel. Alaposan utánajár a témának és édesanyja is segíti ebben a munkában. Igazi gyűjtőszenvedéllyel áll ehhez a dologhoz. Nem csak az értékesebb babákat szerzi be, hanem megmenti a mások által értéktelennek talált régi babákat is – mondta a művelődésszervező, aki arra biztatta a jelenlévőket, bátran szólítsák meg és kérdezzenek a gyűjtőtől.
A kisteremben lévő másik tárlatot a Nemzeti Művelődési Intézet által támogatott nemezelő szakkörösök munkáiból állították össze. A közművelődési szolgáltató és módszertani feladatokat ellátó intézet fontosnak tartja a régi, elfeledett mesterségek, kézműves technikák felelevenítését – hangsúlyozta Árvai Eszter, majd megjegyezte: A másik fontos szempont, hogy a településeken működő alkotó csoportok hozzájárulnak a közösségi szellem erősítéséhez. Az intézet mindezekhez biztosítja az alap- és oktatóanyagot, valamint az eszközöket. A résztvevőknek nincs más dolga, mint a rendszeres szakkörlátogatás és évente mutassák be az elkészült műveket. A művelődésszervező azt ajánlotta a jelenlévőknek, hogy minél többen éljenek ezzel a lehetőséggel, majd megemlítette, hogy még az idén újabb szakköröket szeretnének indítani.

Harang Ramóna, Tarr Gergő és Kránitz Roland műveiből állították össze a beledi fotósok idei kiállítását.
– A három alkotóban az a közös – azonkívül, hogy csodás képeket készítenek –, hogy valamennyien a beledi fotóklub tagjai, melynek vezetője Molnár István – mondta Árvai Eszter, majd átadta a szót a természetfotósnak, aki rövid jellemzésében bemutatta a fotóklub tagjainak munkáit.
Harang Ramóna fő profilja a portré- és eseményfotózás, valamint az esküvői, családi rendezvények megörökítése.
Kránitz Roland főleg reflexfotóival hívja fel magára a figyelmet, amit a szakma számos esetben elismert: 2022-ben a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége által alapított Év Fotográfusa közönségdíjasa lett. Roland két fotóklubhoz csatlakozott, de a belediekhez kötődik a legjobban. Mestere szerint nincs olyan pályázat, amelyen ne érne el előkelő helyezést.
Tarr Gergő munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudott megjelenni a pünkösdi fesztivál kiállításmegnyitóján. Molnár István vele kapcsolatban elmondta: Gergő a szűkebb tájegység természeti csodáit szeretné megmutatni mindenkinek, mindemellett óvodákban és iskolákban tart vetített képes előadásokat a gyerekeknek, amiken keresztül még közelebb hozza a fiatalokhoz a növény- és állatvilágot.

Beküldés dátuma: 2023. 06. 20.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Emlékezetes majális Csornán

    Kicsik és nagyok jól érezték magukat a csornai önkormányzat által szervezett idei majálison. Zsúfolásig megtelt a Premontrei park nézőtere április 30-án, a csornai majális előestéjén.

  • Mindenkit vár a Diadém Csornai Termálfürdő

    2024. június 1-jén nyit a csornai termálfürdő, mely alkalomból a csornaiak egész nap díjtalanul fürödhetnek és vehetnek részt a különleges programokon.

  • Átadták a Csornai Járásbíróság épületét

    A járási központokban és a vonzáskörzetében lévő kisebb településeken élők természetes igénye, hogy javuljon a szolgáltatások minősége.

  • Megújult a kapuvári Rábaközi Művelődési Központ színháztere és színpada

    Megújult környezet fogadja a kapuvári Rábaközi Művelődési Központ látogatóit. Henye Zsuzsa, a kapuvári Rábaközi Művelődési Központ igazgatója egy februári sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a „Kulturális és sportinfrastruktúra fejlesztése Kapuváron” című projekt keretében teljesen megújul a művelődési központ belső tere.

  • Betekintés a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara mindennapjaiba

    A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara alapszolgáltatásain túl az utóbbi időben számos hiánypótló kezdeményezéssel vesz részt a térség gazdasági életében, és segíti a közösségi szervezetek, intézmények közötti párbeszédet, a mindenki számára eredményes kapcsolatépítést.