Italbolt vagy vendéglő? – merült fel a kérdés a kapuvári Garta bisztró évekkel ezelőtti újraindításakor. Szalai József a két lehetőség közül az utóbbit választotta, és milyen jól tette, azóta ugyanis többszörösen beigazolódott, hogy jó döntést hozott. A vendéglős nemrég rangos városi kitüntetésben részesült.
Szalai József 1976-ban fejezte be a Soproni Vendéglátóipari Szakközépiskolát. Érettségi után a Csornai Áfész Korona Étteremében helyezkedett el. Először a sörözőben dolgozott felszolgálóként, majd kinevezték az étterem főpincérének. 1982-től szerződéses üzemeltetésben működtette a bágyogszováti italboltot, ahonnét egy év múlva hazahúzta a szíve, és kivette a szárföldi italboltot. A sok lakodalomnak köszönhetően jól ment a bolt; volt olyan év, amikor tizenegy menyegzőt tartottak náluk. A TSZ és a háztáji gazdálkodás, valamint az uborkaátvevő helyek megszűnése után azonban fokozatosan csökkent a forgalom, egyre kevesebben jártak az italboltba, ezért Szalai József úgy döntött, szünetelteti a vendéglátói tevékenységet.
Barátjával Ausztriában próbáltak szerencsét: elszegődtek mezőgazdasági munkára. Később felesége is csatlakozott hozzájuk és nyolc évig jártak az osztrák virágkertészetbe, ahol még szenteste sem állt meg az élet, hiszen a növényeket öntözni kellett. Szalai úr mindenre kapható volt, ráadásul anyagilag is megérte neki az ingázás. Ezzel egy időben az otthoni mezőgazdasági munkába is belevágott, de elmondása szerint a talaj minősége miatt nem volt kifizetődő az 50 hektár termőföld megművelése.
Ekkoriban már megfogalmazódott benne, hogy szívesen visszamenne eredeti szakmájába. Egyik nap telefonhívást kapott: életre keltheti a két éve zárva tartó Garta vendéglőt, ami fénykorában bisztróként üzemelt.
Akkoriban adták el a Gulyás Csárdát, ahonnét átigazolt hozzájuk a szakképzett szakács és felszolgáló. Szalai Józsefet is beleértve négyfős személyzettel indult az étterem. Beindult az üzlet, egymást érték a bálok és különböző rendezvények.
– Az ételek adagja vonzotta leginkább az embereket. Innen éhesen senki nem ment el – mondta az étterem-tulajdonos, aki megfogadta és a mai napig betartja a vendégek kívánságát: ha időnként kénytelen az árat emelni, az adag akkor se legyen kevesebb. Legutóbbi esküvőjükön az újházi-tyúkhúsleves mind egy cseppig elfogyott. Az alapanyagok beszerzésének meg van a bejáratott útvonala. Mivel nem lehet mindent beszerezni a helyi gazdáktól, a baromfihúst az ország távolabbi részéről szállítják ide. Néha átnézi a nagyobb külföldi üzletláncok polcait is, de mindenkor előnyben részesíti a magyar termékeket.
A Garta vendéglőbe rengeteg diák érkezik a Berg Gusztáv Szakképző Iskolából, de Győrből, Csornáról és Sopronból is jönnek, hogy a Garta vendéglőben szerezzék meg a gyakorlati ismereteket.
– Rengeteg tanulónk volt már, csak ne kérdezze meg, hogy hány, mert sok. Most is van jó pár tanulónk – mondta riporterünknek Szalai József, akinek szintén szakmabeli lánya foglalkozik a fiatalokkal. A vendéglátós szerint több évnek kell eltelnie ahhoz, hogy önálló munkával bízza meg a kezdőket. A végzettek közül többen ott maradnak a Garta étteremben. A tulajdonos rutinos szeme hamar észreveszi, hogy ki az, akit komolyabban érdekel a szakma. Számukra munkalehetőséget kínál, és jelenleg többen vannak, akiket szívesen foglalkoztatna a későbbiekben is. Sokan csak ugródeszkának tekintik a hazai vendéglátóegységeket, mert Ausztriában szeretnének tartósabban elhelyezkedni. Szalai úr nem haragudott meg rájuk, hiszen annak idején ő is kipróbálta a külföldi munkát.
A Kapuvár-Garta Önkéntes Tűzoltó Egyesület oklevéllel ismerte el a vendéglős több éven át biztosított támogatását, augusztus 20-a alkalmából pedig Kapuvár gasztronómiai életében betöltött szerepéért rangos városi kitüntetést kapott.
Nagyon örült a Kapuvár város gazdasági és szellemi fejlődését szolgáló munkáért odaítélt „Berg Gusztáv” kitüntetésnek, melyet szerinte azért kapta meg, mert rengeteg tanulónak megmutatta az évek során a vendéglátás gyakorlati alapjait. Ezenkívül rendszeresen felkérik, hogy vegyen részt a környező településeken tartott szakmai versenyek zsűrizésében, továbbá amikor csak teheti, támogatja a hozzá forduló óvodákat, iskolákat.
A pandémia miatt kialakult helyzetben nagy segítséget jelentett nekik az állami bértámogatás. A koronavírus-járvány előtt csak étlap szerinti kiszállítást vállaltak, de az ismert okok miatt bevezették a menü házhoz szállítását is. Utóbbi szolgáltatás annyira népszerű lett, hogy azóta két autóval szállítják az ebédet, néha még a főnök is vállal fuvarokat. Az á la carte megrendelést főleg vasárnap veszik igénybe az emberek.
Nyakunkon a COVID negyedik hulláma, de Szalai József szerint idén ősztől nem lesznek bezárások, mert sokkal inkább rá lesznek kényszerítve arra az emberek, hogy oltassák be magukat.
Szalai József a jövővel kapcsolatban elárulta: Kemény munka az övék, hiszen szombat-vasárnap is dolgozni kell, amit a kisgyermekes családok közül kevesen tudnak bevállalni, de a nehézségek ellenére sem fogja bezárni a tizenkilenc személyt foglalkoztató éttermet, sőt, lehet hogy bővíteni fognak, aminek részleteit egyelőre nem árulta el.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.