A kétgyermekes, 49 éves szakember eddigi pályafutása meglehetősen szerteágazó. A téti tankerület vezetői pozíciójára azért adta be a jeletkezését, mert a pályázat három alapvető feltételének rögtön megfelelt. A megyei közgyűlés alelnöki tisztében és bizottsági elnökként megszerezte a fenntartói gyakorlatot, a gyermek és ifjúságvédelem területén töltött tizenkét esztendő pedig az oktatáshoz hozta közel. Tanügyigazgatási ismereteit a megyei pedagógiai intézet berkein belül sajátította el.
A járáshoz hivatalosan tizennégy település tartozik, de tankerületi szempontból Kajárpécet is ide sorolták. Téten a Kisfaludy Károly Általános Iskola az egyik székhely, melynek tagintézményei Győrszemerén, Rábacsécsényben és Mórichidán találhatóak. Gyömöre szintén székhelyként működik, Kajárpéc pedig a tangintézménye. A gyarmati általános iskola szintén önálló egység, a szakszolgálatot pedig Rábacsécsényben látják el. Utóbbi hat alapszolgáltatását a téti tankerületen kívül Pannonhalmán és bizonyos győri tankerülethez tartozó településeken is biztosítják az általános iskolák és az óvodák számára. A szakmai irányító tevékenység többsége megmaradt az intézményeknél, de a fenntartással kapcsolatos döntések nagy részét a tankerületnél hozzák meg. Kivételt képeznek ez alól a 3.000 lélekszámot meghaladó települések, mint Tét és Győrszemere, ahol a települési önkormányzat maradt az üzemeltető.
Horváth Lajos a Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai intézet munkatársaként már találkozott a tétihez hasonló problémával, ami szerint az alsó tagozatosok elhelyezése alacsony színvonalú, és jó ideje áll a több száz milliót felemésztő beruházás. Igaz, hogy tankerületi igazgatóként csak kis mértékben avatkozhatott az ügybe, mert a fejlesztés befejezése az önkormányzat feladata, de bízik a szeptemberi iskolakezdésben. A szakember folyamatos kapcsolatot tart fenn a város vezetőjével, de ez a megoldásra váró feladat nyilvánvalóan a képviselő-testület és a polgármester asztala maradt. A szülők egyre gyakrabban panaszolják az áldatlan körülményeket, mert nem szívesen látják gyermekeiket az átnedvesedett falak között.
Beküldés dátuma: 2013. 05. 08.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
-
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.