Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Bemutatkoznak a csapat- és küzdősportok képviselői a Mini-Max napon

Iskolakezdési és egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudtak teljes létszámban megjelenni a csornai cselgáncs szakosztály tagjai, viszont aki eljött, nagyon jól érezte magát. A nagyérdemű ízelítőt láthatott a gyerekek dobás-, valamint eséstechnikáiból, s mivel a Mini-Max nap elsősorban a fiatalabbaknak szól, ezért a kockázatosabb fordulatokat (fojtás, karfeszítés, emelés)most nem mutatták be. Legutóbbi versenyeiken jó eredményt értek el a csornaiak: szinte mindenki dobogós lett, s több arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek.
A japánból indult sportágról Giczi Róbert edző adott rövid összefoglalót. Elmondta, hogy némileg finomították a mozdulatokat, mert a veszélyesebb elemeket kiiktatták a gyakorlatokból, így olimpiai sportág lett a dzsúdóból. - Több magyar bajnokot is neveltünk Csornán, s többen a megyei rangsorban is szép eredményeket értek el - hangzott a tájékoztatóban. Szívesen látják az érdeklődőket a szerdai és a szombati edzéseken. Mivel meglehetősen széles a jelentkezők korosztályba sorolása, ezért egy időben több edző foglalkozik a különböző csoportokba osztott játékosokkal, akiknek teljesítményét saját képességéhez mérten értékelik. A versenyen az egyéni munka eredménye látszik, de a vezetők fontosnak tartják a csapatszellemet, ezért is tartanak közös edzéseket.
A döri Szabó Attila 2003-ban ismerkedett meg a kungfuval. Kinőve a gyermekcsoportból, felkerült a nagyok közé, s azóta számos dobogós helyet szerzett a magyar bajnokságokon, a 2008-as olasz világversenyen pedig másodikként végzett. Attila élvezi ezt a sportot, mely a testmozgás mellett tiszteletre és fegyelemre is nevel.
Horváth Tibor, a CSSE karate szakosztályának edzője mögött felsorakoztak a tanítványok, akik látványos bemutatót tartottak a Mini-Max napon. - Várunk minden olyan fiatalt, aki szeretne megismerkedni a küzdősportokkal. Hencz Ákos Kónyból jár át Csornára edzeni, aki megmérettetéseken szépen gyűjti az érmeket. A fiú elmondta, hogy a derekán megkötött sárga jelzés tekintélyt ad neki a többiek előtt. Idén tavasszal szerezte meg a napfelkeltét szimbolizáló harmadik fokozatot. A rákóczis Tóth Róbert szintén dobogós lett a versenyeken, a diákolimpiáról elhozta az első és a harmadik helyezettnek járó érmeket. Hosszú évek kemény fizikai és szellemi munkájával érte el a mesterfokozatot az a kameránk előtt megszólaló Jakab Andrea, aki a nyár folyamán lett feketeöves. 
Mindig nagy a nyüzsgés az uniformisban megjelenő cserkészek háza táján. A rábaközi csapat tagjai évről évre megjelennek, és jó hangulatot teremtenek a Mini-Max napon. Az ismerős lányokból és fiúkból verbuválódott közösség az országban 63.-ként alakult szervezetté, ezért e sorszám a hivatalos megnevezésükben. Az országos cserkészszövetség 1989-es megújulásának, valamint a premontrei rend fenntartásában működő, huszadik évét taposó helyi csapat történeti áttekintése után Szár Gyula Gergely cserkésztiszt a napjainkról beszélt. Vidám együttlétek, szórakoztató programok fémjelzik a csornai, a farádi, valamint az acsalagi raj mindennapjait.  Az ifjúsági szervezetben emberebb emberré, magyarabb magyarrá, Krisztusibb kereszténnyé próbálják nevelni a felnőttek a gyerekeket, akik igyekeznek megfelelni a cserkésztörvényeknek - jegyezte meg a csapatparancsnok.
Beküldés dátuma: 2010. 09. 22.

Kapcsolódó hírek

További hírek