Princzes Istvánné mosolyogva jegyezte meg: halmozza a tisztségeket a Beledi Evangélikus Gyülekezetnél. Hogy mire gondolt, arról a Rábaközi Televíziónak beszélt. A beledi nyugdíjas ősszel részt vett az evangélikus presbiterek országos találkozóján, ahol sok hasznos információval lett gazdagabb.
2022 szeptemberében tartották meg az evangélikus presbiterek országos találkozóját a budapesti Hungexpo területén. A hat tagú beledi-vásárosfalui csapat tagjaként Princzes Istvánné képviselte a beledi evangélikusokat. – Jó érzés volt, hogy szinte megtöltöttük a csarnokot és az ország minden részéről érkeztek presbiterek. Jó volt találkozni az ország más térségeiből érkező presbiterekkel – mesélte Piroska néni, aki úgy tapasztalta, hogy hasonló cipőben járnak az evangélikus gyülekezetek hazánk valamennyi térségében. A megnyitón dr. Bence Gábor vezetésével új éneket tanultak, majd meghallgatták Prőhle Gergely köszöntőjét. Az országos felügyelő felvázolta a gyülekezetet jelenleg leginkább érintő problémákat, ugyanakkor mindenkit arra biztatott, hogy a nehézségek ellenére a jó dolgokat is vegyék észre. A koronavírus-járvány időszaka mindenkit megviselt, de a Jóisten kivezette belőle az embereket.
Princzes Istvánné szerint a pódiumbeszélgetések legnagyobb tanulásága az volt, hogy minden gyülekezet másként élte meg a coviddal terhes időszakot. Akkoriban átmenetileg megszűntek a személyes részvétellel tartott istentiszteletek, ezért helyette online térben találkoztak és hallgatták meg Isten igéjének hirdetését. Egyes helyeken a postaládákba dobták be az aktuális prédikációkat. A legtöbb településen stagnált a templomba járók száma, míg másutt inkább csökkent a beszámolók alapján. Viszont arra is volt példa, hogy egyes gyülekezeteknél szívesebben csatlakoztak az online istentiszteletekhez, ezért legtöbbjük a pandémia után is késztetést érzett arra, hogy ellátogasson a templomba.
Beleden állandósult a templomba járók száma, ezért hétről hétre szinte ugyanazokat az arcokat látják a padsorokban. A presbiter megemlítette azokat a kivételes alkalmakat is, amikor családi istentiszteletre gyűlnek össze a hívek, vagy elhunyt hozzátartozójukra emlékeznek.
Az ország különböző evangélikus gyülekezeteinél maradva, Princzes Istvánné elmondta: Van ahol sikeresebben vonzzák be a fiatalokat a közösségbe, ezért énekkarokat, bibliaórákat és ifjúsági alkalmakat is szerveznek. – Nálunk is nagyon sok próbálkozás volt, de nem járunk igazán sikerrel, pedig tisztelendő asszony is mindig mindent megtesz. Nyári tábort szervez, na akkor azért a kicsiktől a nagyobbakig sokan megjelennek. Reménykedjünk, hogy mindezeknek előbb-utóbb meg lesz az eredménye – tette hozzá.
Princzes Istvánnénak a „Működjünk együtt, mint egy test tagjai!” elnevezésű szekcióülés tetszett a legjobban az országos presbiteri találkozón. Először furcsán méregették a székeken elhelyezett, különböző testrészeket – kezet, fület, szemet, szájat – ábrázoló lapocskákat, melyek hátoldalán ugyanazt az igeszakaszt olvashatták. Mesterházy Balázs azonban kérdéseivel rávezette a résztvevőket, hogy milyen jelentéssel bírnak a rajzok. Vannak olyan gyülekezeti tagok, akik inkább tevékenyen vesznek részt a munkában, míg mások főleg a beszédkészségükkel vagy az észrevételeikkel, meglátásaikkal mozdítják elő a közösség céljait, ezért mindenkire egyformán szükség van.
Beleden évente négy alkalommal tartják meg a kötelező presbiteri gyűléseket, de ha úgy hozza a helyzet, akkor ennél többször hívják össze a gyülekezet szellemi-anyagi ügyeit intéző, demokratikusan választott testületet. A jegyző a presbiteri gyűléseken elhangzottakat jegyzőkönyvbe foglalja, ezért még ötven év múlva is nyomon lehet követni, hogy mi történt ezeken az összejöveteleken. A feladatot ellátó Princzes Istvánné szerint ennek különösen akkor van jelentősége, ha olyan határozatokat hoz a tagság, mely hosszú időre befolyásolja a közösség életét. Ráadásul Piroska néni az egyházfi szerepét is betölti, tehát a templom rendbetétele is a feladatai közé tartozik. Mint minden egyházi alkalmazottnak, az ő dolga, hogy biztosítsa az istentiszteletek külső feltételeit.
A beledi evangélikus gyülekezetnél már advent első vasárnapjától több látogatóra számítanak a templomban. Az egyházfi ezzel kapcsolatban az adventi időszakra vonatkozó feladatairól is beszélt. – Mindig az én dolgom, hogy gondoskodjak az adventi koszorúról – fogalmazott. Tavaly asztaldíszeket készítettek az idősebb gyülekezeti tagoknak, melyre idén is sor kerül, sőt a kisebbeknek kézműves foglalkozást szerveznek még karácsony előtt. A hétközi istentiszteleteket csütörtökönként tartják meg, december 15-én pedig meghívott vendég tart presbiteri továbbképzést az ittenieknek. Az evangélikusoknál december 24-én délután öt órakor kezdődik az ünnepi istentisztelet, melyen a gyermekek mutatják be műsorukat. Ekkor biztos, hogy megtelik a templom – egészítette ki Princzes Istvánné.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.