Két jelenleg is zajló, a település életét meghatározó beruházásról számolt be Beled polgármestere: a befejezéséhez közeledik a sportcsarnok felújításának második üteme, valamint ebben a hónapban végeznek a Barthodeiszky-kastély részleges kerítésrekonstrukciójával.
A beledi sportcsarnok korszerűsítése három évvel ezelőtt kezdődött, és az újabb pályázati forrásnak köszönhetően idén folytatják a munkát. Tompáné Balogh Mária elmondta: kicsit izgultak a közbeszerzési eljárás miatt, mert legkésőbb szeptember végéig szerették volna befejezni a felújításokat, hiszen itt tartják az általános iskolások testnevelési óráinak nagy részét. Ha kegyes lesz hozzájuk az időjárás, akkor egy-két hetes csúszás nem fog problémát jelenteni, hisz a gyerekek a szabadban is tudnak mozogni.
A nehezen záródó, kopolit üvegezésű vaskeretes ablakokat hőszigetelt, modern kivitelű nyílászárókra cserélik. Sor kerül a födémszigetelésre is, aminek révén megszűnik a lapostető rendszeres beázása. A feladatok további részét a belső villanyszerelési munkák és fűtési rendszer átalakítása jelentik. A tornacsarnok 27 millió forintos felújításához az államtól előre megkapták azt a 15 millió forintot, melynek révén hamarosan befejeződnek a munkálatok.
A Barthodeiszky-kastély tetőzetének felújítását hiába hirdette meg az önkormányzat, mert a feladatra egyetlen vállalkozó sem jelentkezett. Az erre a célra nyert pályázati pénzt szerencsére nem vesztette el a város, mert átcsoportosították a következő esztendőre. A kastély rekonstrukciójára szánt önrész továbbra is a rendelkezésre áll, ezért úgy döntöttek, hogy idén nekilátnak a kerítés rendbe tételének. Sikerült olyan beledi gyökerekkel rendelkező kivitelezőt találni, aki alvállalkozóival a műemlékvédelmi előírásoknak megfelelően állítja helyre a kerítést. Az épület kapuját egyelőre nem használják közlekedésre, mivel balesetveszélyessé vált. A rendelkezésre álló összegből (7 millió forint + áfa) a kerítést nem tudják az elejétől a végéig felújítani, csak a legkritikusabb részeken hajtják végre a cseréket. Az előzetes kalkulációk szerint a teljes szakasz 34 millió forintba kerülne. A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat fejlesztési tervei közt szerepel a beledi kastély felújítása – jegyezte meg Tompáné Balogh Mária –, ezért a helyiek abban bíznak, hogy az elkövetkezendő támogatási rendszer révén fel tudják újítani az egész épületet.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.
Kapuvár 2026-os költségvetésének idei főösszege 6 milliárd forint
– Jól állunk, a város szép és élhető, ami nem jelenti azt, hogy teljesen megelégedhetünk, mert mindig újabb célokat tűzünk ki magunk elé – nyilatkozta Horváth László, miután a kapuvári képviselő-testület hét igen és két nem szavazattal elfogadta a 2026-os költségvetést.
Csorna Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete 2026. február 27-én tartotta éves rendes közgyűlését
A tanácskozáson részt vett az Egyesület kiemelt támogatója, Csorna Város Önkormányzata részéről dr.