Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Beledben alig található olyan család, amelynek valamelyik tagja ne dolgozott volna a régi téglagyár

Kótai Lászlónét a helyi értékek megőrzése késztette arra, hogy felvállalja a honismereti munkát.  Az ország minden részéről vitték mint a cukrot, a híres beledi falazótéglát – mesélte a nyugdíjas, aki legutóbb a hajdani téglagyár történetét dolgozta fel.

Kótai Lászlóné 1980 óta tagja a Szülőföldünk Győr-Moson-Sopron Megyei Honismereti Egyesületnek, s az eltelt időszakban kisebb-nagyobb intenzitással vett részt a csoport munkájában. Első ilyen célra készített műve – a Csákvári József, Ódor Eszter és Tóth Sándor adatközlők elmondása alapján – A beledi legénybúcsú címet kapta. Az anyaggyűjtésben bábszakkörös gyerekek segítettek neki, akik az egyik előadás során be is mutatták a történetet. Az egykori csornai Korona étteremnél toborozták a regrutákat. Az a legény, amelyik bevált, mehetett haza szekérrel. Az elutasítás nem vált javára a suttyóknak, akiket a többiek nem számítottak maguk közé. Beledben a mostani áruház helyén lévő Szarvas vendéglőben tartották a bált, melynek időpontját a kisbíró dobolta ki utcaszerte. A húsz éves korukban besorozott fiatalok legalább három esztendeig távol voltak, ezért kivirágos virradatig búcsúztatták őket. A szülők aggódva lesték-várták fiaikat, akik kihasználták utolsó szabad éjszakájukat, de többszöri nógatásra csak hazaindultak. Háborúval terhelt bizonytalan idők voltak ezek, ezért senki sem lehetett biztos abban, hogy viszontlátja szeretteit.

Az 1980-as években a Kisalföld népszokásait mutatta be az a negyven szereplőt felvonultató Karácsonyi asztal című beledi előadás, mely főleg dr. Barsi Ernő néprajztudós által felkutatott forrásból merítkezett, továbbá a vicai és pusztasomorjai gyűjtés eredményeit használta fel. A húsz éve nyugdíjba vonult Kótai Lászlóné elmondta, hogy régen egészségserkentő szerepük miatt hasznos termények kerültek az ünnepi asztalra, mint például az alma és a fokhagyma. A kalácsot a család közösen fogyasztotta el Szenteste. A Biblia lelki táplálékként szolgált, melyből rendszeresen felolvastak. Az éjféli misére a megterített asztal mellől indultak el, s az ünnepi teríték vízkeresztig fentmaradt. Az élőszereplős színdarabot azóta nem mutatták be, s Kótai Lászlónénak nincs ismerete arról, hogy újabb feldolgozás készült volna.

Kótai Lászlóné a volt téglagyár épületének történetével is foglalkozott. László József a kezdetektől fogva téglavető volt Beledben, s az ő unokája, Takács Erzsébet adta az indíttatást a téma feldolgozására. Kisebb téglaégetők Vásárosfaluban is voltak, de 1929-ben indult az igazi téglagyár, mely részvénytársaságként üzemelt. Az 1948-ban államosított gyárnak– pártmegbízásokból kifolyólag – attól kezdve sok vezetője volt. 1965-től Horváth Gyula gépésztechnikus vette át az irányítást, aki több mint huszomhárom évig vezette a gyárat, mely ez idő alatt vált országos hírű céggé. Fele-fele arányban dolgoztak itt nők és férfiak, de mindegyiküknek egyaránt nehéz volt ez a tevékenység.  Ritkaságnak számított, hogy a férfiak mellett két női égetőt is foglalkoztattak: Hollósi Sándorné és Somos Ferencné kiválóan megállta a helyét a kemény munkában. A nyers téglát a behordók rakták a  körkemencébe, ahol 1000 celsius fokon izzott a készáru. Az üzemből olyan jó minőségű agyag került ki, hogy a döri fazekas is innen vitte sokáig a simára dolgozható sáros nyersanyagot. A 300 féle újítást megélt, 110 főnek megélhetést adó gyár egyfajta védjegye lett a falunak, ahol megsokszorozódott a házépítés. A helyieknek bármilyen nehéz volt a munka, mégsem hagyták ott a gyárat – folytatta a történetet Kótai Lászlóné, aki szerint örültek az emberek, hogy a saját falujukban keresték a kenyerüket, továbbá jó közösségben töltötték idejüket. Akinek szüksége volt rá, vissza nem térítendő kölcsönt kapott az építkezéshez.
Beledben alig található olyan család, melynek valamelyik tagja ne dolgozott volna a régi téglagyárban hosszabb-rövidebb ideig. Az üzem utolsó vezetőjét Hollósi Gézának hívták, aki csornai áthelyezését követően nyugdíjba vonult. Az 1994-ben privatizált gyárat osztrák tulajdonosa nem tartotta gazdaságosnak, ezért felszámolták.
Kótai Lászlóné tanulmánykötete a győri könyvtárban és levéltárban fellelhető, további hasznosításá

Beküldés dátuma: 2013. 12. 03.

Kapcsolódó hírek

További hírek