Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Beled milliárdos nagyságrendben fejlesztene

Amennyiben a belediek betartják a helyi rendeleteket, bejelentés nélkül égethetik el a kertben keletkező nyesedékeket. Ezt megelőzően foglalkozott a testület a civilek jogi helyzetének rendezésével, valamint egyéb, közérdeklődésre számot tartó eseménnyel.

Az elmúlt testületi ülésen harmadszor került a képviselő-testület elé a Beledi Általános Művelődési Központ (ÁMK) vezetői pozíciójának tárgyalása, mivel a jelenlegi vezető mandátumát a megelőző két évben – különböző okok miatt – csak egy-egy évvel hosszabbították meg. Gerencsérné Németh Erika ezt megelőzően több éven keresztül irányította az intézményt, s a törvény lehetővé teszi, hogy ilyen esetben pályázati kiírás nélkül nevezzék ki azt a vezetőt, aki ráadásul a dolgozóktól is megkapta a szavazati többséget. Gerencsérné Németh Erika egy évre szóló kinevezése július végén jár le, így a testület pályáztatás nélkül fogja őt megbízni további öt esztendőre. Az ÁMK-hoz tartozik az ötvenöt–hatvan gyermeket ellátó óvoda, az ifjúsági ház, a tornacsarnok, illetve a napközi otthonos konyha.
– Az elmúlt időszakban Beled útjainak java részét felújítottuk. Ütem szerint évente egy-egy utca kerül sorra, mintegy tíz-tizenkét millió forintból. Idén a három felújításra váró útszakasz, a Rákóczi utca eleje, a Bartók Béla út, illetve a Hársfa utca közül az utóbbit fogjuk aszfaltozni.

A hulladékgyűjtő-szigetekkel kapcsolatos problémával Major Jenő polgármestersége elején szembesült, de ennél korábban, képviselő-testületi tagként is tudott a dologról. Az ABC-hez közeli rossz helyen van, mert korlátozza a kilátást a kerékpáros közlekedők számára, akik ilyen formán veszélyeztetve érezhetik magukat a parkolóból kihajtó járművek mellett. A másik hulladékgyűjtő-sziget a katolikus templom melletti út túloldalán helyezkedik el. A lakók jelzése szerint ez sincs jó helyen, mert esztétikailag zavarja a látképet. A polgármester a képviselőktől is várta a javaslatokat a végleges terület kijelölésére. A többség úgy döntött, hogy a Rác köz lenne a legideálisabb mindkét hulladékgyűjtő-sziget létrehozására. A szolgáltató nem zárkózott el az áttelepítéstől, s az önkormányzattól mindössze azt várja, hogy tegyék alkalmassá a területet a hulladékgyűjtő edények elhelyezésére.

Major Jenő az egyéb témák közt javasolta a civilek jogi státuszának tisztázását, mert sokuk működése– a vezetőségváltás vagy egy-egy személy idő közbeni kiválása miatt – törvényességi szempontból megkérdőjelezhető. Az önkormányzat felajánlotta a segítségét a civileknek helyzetük rendezésére, mert jelen formában nem indulhatnak a pályázatokon, és a település sem támogathatja őket a városi keretből. A beledi képviselők minden évben felajánlják tiszteletdíjuk felét a civilek javára, és az egyéni javaslatok összesítése után döntenek arról, hogy ki milyen arányban részesüljön a plusz pénzekből. Ezenkívül a városháza költségvetéséből másfél millió forint áll a civil szervezetek rendelkezésére, melyet szintén a városatyák javaslatai alapján osztják szét az érintettek között.

Legutolsó információink szerint százhuszonháromezer-ötszáz forint gyűlt össze a hat–hét millió forintba kerülő holokauszt emlékmű elkészítésére. A kezdeményezést egy Beledről elszármazott, Izraelben élő személy indította el, akihez sokan csatlakoztak pénzadományaikkal. A gyűjtést a külföldön élő, Beledről elszármazottak, illetve más támogatók körében folytatják tovább.

A tűzgyújtás rendjét minden önkormányzat szabályozhatja helyi rendeleteivel, melyek felülírják az országos szabályozást. Beledben ez a következőképpen alakul: a tavaszi időszakban, azaz március elejétől május végéig, illetve ősszel, vagyis szeptember 1-től november 30-ig hétfőn délután, pénteken egész nap, továbbá szombaton délelőtt lehet eltüzelni a kerti hulladékokat, nyesedékeket, faágakat. Természetesen kivételek a környezetszennyező anyagok, amelyek amúgy sem kerti hulladékok. Tilos az égést elősegítő anyagok használata is.

Major Jenő is részt vett a megyei közgyűlés által indított fórumsorozat fertőszentmiklósi tanácskozásán, ahol a Terület- és településfejlesztési Operatív Program volt a fő témakör. A kormányzat a brüsszeli pénzekből elsősorban az iparfejlesztést preferálja, de lesz néhány olyan témakör, melyet megcélozva pályázhatnának infrastrukturális beruházásokra is. Belednek ugyanis nagy szüksége lenne ezen a területen is fejlődésre, illetve a fejlődéshez szükséges pályázati pénzekre. A várossá avatástól eltelt öt év alatt nem sikerült kulturált kisvárosi képet kialakítani. A közterek és utcák képe elmarad a kívánatostól, de ugyanígy fejleszteni kellene a közintézményeket is. Forrást keresnek az egészségügyi centrum és a félben lévő óvoda korszerűsítésére, továbbá sort kellene keríteni az ifjúsági ház rendbe tételére. Beledben kulturált főtér kialakítására törekednek, melynek a tervei már elkészültek. Legalább ilyen fontos a város által két éve megvásárolt iparterület, melyhez száz milliós nagyságrendű pályázati pénzre lenne szükség.

A képviselő-testület egyhangúlag támogatja dr. Sóvári Győző állatorvosnak „Beled Város Díszpolgára” cím adományozását. A megtisztelő címet a pünkösdi fesztivál alkalmával szeretnék átadni az állatorvosnak.

Beküldés dátuma: 2015. 04. 07.

Kapcsolódó hírek

További hírek