– Sírok a gyönyörűségtől – mondta meghatottan Dosztál Dezsőné, amikor az őt köszöntő vendégek átnyújtották a virágcsokrokat.
Különleges alkalomra készülődtek a város vezetői Beledben. Az önkormányzat nevében Tompáné Balogh Mária polgármester és dr. Gál
László jegyző köszöntötte a 90. esztendejüket betöltött nyugdíjasokat. Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő miután elmondta a szép kort megért idős embereknek szívből szóló jókívánságait, átadta az Orbán Viktor miniszterelnök kézjegyével ellátott emléklapot.
Dosztál Dezsőnét és férjét rengetegen ismerik/ismerték Beledben. Az ünnepelt megfeledkezve a rendkívüli alkalomról, boldogan mesélt a régi időkről: Az uram tanító volt, de elvégezte a tanárképzőt.
Mivel férje jól ismerte a szláv nyelvet, orosztanár lett belőle, jó maga pedig édesapja zongoraművész húgától szerezte hangszeres ismereteit.
Manyi néni megemlítette néhány egykori tanítványát, majd tréfálkozva hozzátette: Szalai László orvost arra figyelmeztette, hogy helyes ujjrend szerint játsszon a hangszeren, jobban mint maga Beethoven! A 90 éves asszonyt családján és a zenén kívül a versek boldogítják, s elő is adta szülővárosáról,
Révkomáromról írt szerzeményét. Gyopáros Alpár kérdésére elmondta: tavaly, a hetvenedik érettségi találkozó alkalmával járt a Duna menti városban. Dosztál Dezsőné még a kitelepítés előtti években költözött Beledbe, s nem sokkal ezután szüleit Békéscsabára deportálták. A Benes-dekrétumok nem könnyítették meg a család, illetve a magyarok életét. Manyi néni nem bánta meg, hogy Beled lett szűkebb otthona.
– Aki ennyi mindent megért a 90 év alatt, annak inkább örülni kell – mondta Tompáné Balogh Mária a pityergő Ajkai Gyulánénak. Az ifjúsági házból nyugdíjba vonult Rózsika néni egyik fiát két esztendeje sajnos elvesztette, ezért másik két gyermekével és hat unokájával vigasztalódik. A nehéz időszakokat átélt asszony néha annak is örült, ha ennivalót került az asztalra. Mostanság békességgel telnek mindennapjai, mert rokonsága gondoskodik időskori nyugalmáról.
© MOLNÁR TV. KFT.
Beküldés dátuma: 2014. 03. 25.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.