– Az ember a munkája során kap visszajelzéseket, de a megyei kitüntetés akkora elismerés, hogy az első meghatottság után végiggondoltam egész addigi pályafutásomat – fogalmazott Horváth Péter.
Győr-Moson-Sopron Megye Közszolgálatáért Díjat kapott nemrég a Csornai Járási Hivatal vezetője, aki 14 éve dolgozik a közigazgatásban (ebből 12 évet jegyzőként és 2 évet járási hivatalvezetőként). Horváth Péter mostani feladatköréhez jegyzői időszakában szerzett sok tapasztalatot. Önkormányzati munkája során rengeteg olyan üggyel találkozott, amelyekkel segítették az állampolgárok kisebb-nagyobb problémáinak megoldását, illetve előmozdították a közösségek fejlődését.
A járási hivatal vezetőjének sokat jelent, hogy jó kapcsolatot ápol a helyhatóságok vezetőivel és dolgozóival, közvetlen munkatársaival való együttműködést pedig valóságos kincsnek tekinti. Sokkal előbb döntés születik a határidős ügyekben, ha a munkában mindenki partnerként vesz részt.
A járások régi-új rendszernek tekinthetőek, melyek területi lehatárolás alapján működő igazgatási tevékenységet jelentenek. Összesen 33 település tartozik a csornai járáshoz (Csorna város és 32 község). A hivatal intézményeiben magas szintű munkavégzés történik.
– Amire nagyon büszke vagyok, hogy Csornán olyan együttműködést alakítottunk ki, amely a jogszabályok egyszerűsítését, az ügymenetek gyorsabbá tételét célozza meg. Megyei szintre is sikerült ezt kiterjeszteni, illetve több jogszabály a mi munkánkból következően módosult az elmúlt időszakban. Kiemelt figyelmet élveznek a járási hivatal szakapparátusa részéről azok az ügyek, amelyek több emert, esetleg a vállalkozások működését, fejlesztését érintik – jegyezte meg Horváth Péter.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.
Kapuvár 2026-os költségvetésének idei főösszege 6 milliárd forint
– Jól állunk, a város szép és élhető, ami nem jelenti azt, hogy teljesen megelégedhetünk, mert mindig újabb célokat tűzünk ki magunk elé – nyilatkozta Horváth László, miután a kapuvári képviselő-testület hét igen és két nem szavazattal elfogadta a 2026-os költségvetést.