a mostani tanévet.
- Mivel ez egy szolgáltatás, természetesen úgy szerveznénk a két első osztályt - vagy hármat, mert ki tudja, mit hoz a sors -, hogy ezek között megtalálható legyen délelőttös tanítás és délután pedig csak a napköziotthonos ellátás - mondta Fodor Gyuláné. A diákok mind a nyolc évfolyamon heti két órában hittanórán vannak, és aki nem katolikus vallású, az is kap lehetőséget hitének gyakorlására.

Beküldés dátuma: 2011. 03. 22.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.

Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.
Kapuvár 2026-os költségvetésének idei főösszege 6 milliárd forint
– Jól állunk, a város szép és élhető, ami nem jelenti azt, hogy teljesen megelégedhetünk, mert mindig újabb célokat tűzünk ki magunk elé – nyilatkozta Horváth László, miután a kapuvári képviselő-testület hét igen és két nem szavazattal elfogadta a 2026-os költségvetést.
Csorna Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete 2026. február 27-én tartotta éves rendes közgyűlését
A tanácskozáson részt vett az Egyesület kiemelt támogatója, Csorna Város Önkormányzata részéről dr.