Szabó Dávid tizenkét esztendeje lépett be a Csornai Fidelitasba, ahol mindig fontosnak tartották a karitatív tevékenységet. Azontúl, hogy valamilyen nemes cél eléréséért dolgoznak, kiváló csapatépítő lehetőséget látnak a jótékony célú kezdeményezésekben.
A Fidelitas csornai szervezeténél időnként személyre szóló adományokkal, főleg játékokkal és könyvekkel segítik a rászoruló családokat. A Fidesz-KDNP aktivistái azzal segítik a munkájukat, hogy összeírják az érintettek elérhetőségeit, így könnyebben célba érnek a adományok. Az ifjúsági csoport tagjai korábban az árvízvédelemben és a temetőgondozásban is részt vettek.
Év végén elsősorban a jótékonyságra helyezik a hangsúlyt. A Csornai Margit Kórház és a Győri Állatmenhely javára szervezett 2020 decemberi gyűjtést részben helyi kezdeményezésben, részben pedig az országos Fidelitashoz csatlakozva valósították meg.
Több mint tíz éve bevett gyakorlat, hogy karácsony előtt ajándékcsomaggal kedveskednek az ellátottaknak és az egészségügyi dolgozóknak, ezenkívül saját műsorral örvendeztetik meg az ünnepeket családjuktól távol töltő betegeket. 2020-ban a koronavírus-járvány miatt kicsit nehezebb volt megszervezni az adománygyűjtést, de a szigorú óvintézkedések mellett még időben átvették a felajánlott vitaminkészítményeket. az utóbbi Angyalszárny nevű jótékonysági akciót a Fidelitas országos szervezete indította el. Az egyik csornai gyógyszertár még a betegeknek történő átadása előtt leellenőrizte a készítmények felhasználhatósági idejét, így teljes biztonsággal ajánlhatták fel a vitaminokat a célszemélyeknek.
Ezzel párhuzamosan eljuttatták adományaikat a Győri Állatmenhelynek is, ahol szívesen fogadták a kutya- és macskatápokat, konzerv eledeleket, almot és egyéb hasznos dolgokat.
A Fidelitas, mint az ország legnagyobb ifjúságpolitikai szervezete, főleg a fiatalabb nemzedéket érintő kérdésekben, témákban indítványoz előrelépést. Örömmel csatlakoznak azokhoz a kezdeményezésekhez, melyek megkönnyítik a fiatalok életét. Szabó Dávid, a megyei Fidelitas elnöke példának említette a 25 évnél fiatalabb munkavállalók 2022. január 1-jétől bevezetésre kerülő személyi jövedelemadó mentességét.
2021. január 1-jén hatályba lépett lakásfelújítási támogatás szintén nagy segítség a fiatalabb korosztály számára. A Családi Otthonteremtési Kedvezmény több alternatívát kínál a fiatal házaspároknak, akik kihasználhatják a vissza nem térítendő állami támogatás nyújtotta előnyöket. A kamatmentes kölcsönt biztosító babaváró hitel a fiatal házasoknak jelent komoly támogatást. További könnyítés, hogy vissza lehet igényelni a sikeres nyelvvizsga, valamint a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges elméleti tanfolyam díját, továbbá a KRESZ-vizsgadíjat. A kamatmentes, fix futamidejű diákhitelt az idei esztendőben 2021. június 30-ig lehet igényelni.
2022-től több nettó bér marad a fiatalok zsebében
Az elmúlt időszakban a Kormány több olyan intézkedést vezetett be, mely jelentősen megkönnyíti a fiatalabb korosztály életet.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.