Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Az idősek fáradozása nem volt hiábavaló - idősnap Beleden

Beled város idősek napi rendezvényén az önkormányzat nevében Major Jenő köszöntötte a nyugdíjasokat, majd megragadva az alkalmat, egyben köszönetet is mondott több évtizedes munkájukért, helytállásukért.

Az ember nem egyformán érzékeli az idő múlását élete során, és talán már a családalapítástól, a gyermekek születésétől fogva úgy észleljük, mintha sokkal gyorsabban telnének a napok és a hetek, az unokák megérkezése után pedig már szinte rohannak az évek.
Tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt az idősek napi ünnepség a településen. Major Jenő arról beszélt, hogy hét esztendeje köszönti Beled éltesebb korú polgárait, mint polgármester.
– Az itt jelenlévők többségét gyermek-, illetve ifjúkorom óta ismerem. Mint ilyen helyzetben lenni szokott, nem könnyű számomra az elcsépelt, agyonhasznált szavakból személyesnek ható cirkalmas mondatokat fogalmazni. Életpályájukat ismerve, mindannyiukról elmondható, hogy küzdelmes, de eredményes élet áll mögöttük. Tiszteletre méltó fáradozásuk, amellyel gyermekeik és a jövő számára teremtettek értékesebb, jobb világot, közben becsülettel felnevelve gyermekeiket. Mindezeken túl aktív pályájuk időszakához köthetően épültek fel városunk ma is használatban lévő középületei, színterei, amelyeket napjainkban próbálunk a kormányzat hathatós segítségével is felújítani, korszerűsíteni – fogalmazott a polgármester. Szerinte az idősek több évtizedes fáradozása nem volt hiábavaló, mert gyermekeik jól sáfárkodtak a tőlük kapott javakkal. Bölcs tanácsaikat ma is meghallgatva, élettapasztalataikból merítve haladnak tovább a szülők, nagyszülők által megkezdett úton.
A város vezetése a közszféra dolgozóival együtt a hétköznapokban is mindent megtesz annak érdekében, hogy érezzék a törődést és az odafigyelést – tette hozzá, majd hosszú, boldog, egészségben eltöltött idős kort kívánva átadta a szót Gyopáros Alpárnak.
A térség országgyűlési képviselője 2017-ben találkozott utoljára ünnepség keretében a legbölcsebb belediekkel. Idén nem készült hosszabb köszöntővel, gondolva arra, hogy az idősek már alig várják az óvodások szívet melengető, kedves műsorát, valamint az azt követő vacsorát. Mindenesetre megosztotta egyik személyes történetét a megjelentekkel, hiszen rajta kívül sokan emlékezhetnek az 1987-es nagy télre, amikor a zord időjárás miatt a honvédség segítségét kellett igénybe venni az élelmiszer-ellátás biztosítása érdekében. Gyopáros Alpár szüleivel 3-4 kilométerre lakott az iskolától, s hogy ne kelljen gyalog megtennie az utat, erre az időre, illetve az iskolai szünetre anyai nagyszüleihez költözött. Meghatározó napok voltak az életében, mert olyan hihetetlen gondoskodásban volt része, amit máig nem felejtett el. A törődés, a szeretet érzését megőrizte magában, és megpróbált valamennyit visszaadni belőle idős nagyszüleinek halálukig.
– Önök olyan generáció tagjai, akik megélték a nehéz 20. századot, annak minden kínját, keservét és nehézségét. Az én generációm már békés korszakban született, ezért különösen hálásak vagyunk önöknek azért, hogy létezünk, meg azért, hogy ilyen becsületben, tisztességben felneveltek bennünket – mondta az országgyűlési képviselő. Szerinte a személyes odafigyelés mellett legalább olyan fontos a közösség gondoskodása, ami sokkal jellemzőbb a kisebb településeken, ahol még a szomszédok is törődnek az idősebb utcabeliekkel.
Természetesen az önkormányzatok mellett az államra is rengeteg feladat hárul, ha az idősekről van szó. Példaként hangzott el a beledi egészségház felújítása, mert nem mindegy, hogy milyen az adott településen az egészségügyi ellátás. A temetők gondozása, karbantartása, az oda vezető járdák rendben tartása szintén fontos feladat, hiszen elsősorban az idősebbek látogatják az elhunytak sírját.
– Minden alkalommal meg kell köszönnöm a polgármester úr és az önkormányzat munkáját, mert kevesebb, mint három éve kezdődött meg a Magyar Falu Program pályázatainak végrehajtása és Belednek közel 400 millió forintot sikerült elnyernie a különböző fejlesztésekre. Nagyságrendileg ugyanekkora összegből jövőre elkészülhet a Jókai és a Rákóczi utca felújítása. Arra kérem a városvezetést, hogy mindig legyenek figyelemmel a település legidősebb lakóinak igényeire, kívánságaira, ha benyújtják a Magyar Falu Program pályázatait.

Beküldés dátuma: 2021. 11. 02.

További hírek